Dobos Sándor, 2018.10.14. | Jégkorong

A Schiller-Vasas HC azt a csapatot fogadja hétfőn délután a Vasas Jégcentrumban, amelyiket egyszer már legyőzött.

Egyetlen győzelme van eddig a Schiller-Vasasnak az Erste Ligában, a Hokiklub Budapest ellen hosszabbítást követően szerezte azt meg Ladányi Balázs csapata. Többször is közel voltunk a bravúrhoz, korábban a Vienna Capitals és a Debrecen ellen, vagy nemrég a Brassóval szemben vezettünk a rendes játékidőben, végül a hosszabbítás döntötte el a meccseket – nem a javunkra.

Pénteken egy talán kevésbé várt végeredménnyel zárult az előző bajnoki, a Fehérvári Titánok ugyanis 8-3-ra nyert a Jégcentrumban, a fiúk nem igazán voltak urai a helyzetnek. Nem lehetett mást tenni, mint elfelejteni a történteket, új nap, új remények.

A Hokiklub Budapest mellesleg 6-3-ra nyert pénteken, megszerezve ezzel első győzelmét, a Vienna Capitals „hódolt be” a Tüskecsarnokban, szóval a soros ellenfelünk sikerélménnyel érkezik hozzánk.

A Schiller-Vasas keretében visszatér majd Fliszár Zalán, aki sérülés miatt hagyott ki meccseket (alább a rövid videónyilatkozatot ajánljuk), és Pápa Mártonra is számíthat majd a szakvezetés a tervek szerint.

A meccs különlegessége az lesz, hogy élőben közvetíti az M4 Sport, ez lesz az újkori Vasas történetének első tévés találkozója.

17:30-kor kezdődik a meccs, amelynek egyik szünetében Tóth Ivett, a Vasas SC műkorcsolya-szakosztályának kiemelt versenyzője mutatja be új kűrjét.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Hirdetések