- Ezüstév a 2018-as?

Úgy tűnik, mert a mostani maratoni volt idén a negyedik országos bajnokság, amin második lettem. Korábban a mezein, a félmaratonon, és az országúti 10 kilométeren is ezüstöt nyertem, de a reykjaviki maraton is bővíti a kollekciót.

- Mondják, hogy szépen csillog. De milyen megélni?

Ha azt veszem, hogy idén több bajnoki érmet nyertem, mint eddig összesen, akkor pozitívan látom a helyzetet. Tényleg sokat előreléptem 2018-ban, több futásommal is kellemes meglepetést okoztam magamnak, igazából a mostani maratoni után éreztem először csalódottságot, hogy csak második lettem.

- A győztes Csere Gáspár azt nyilatkozta, komoly holtpontjai voltak 15 és 30 km között. Utólag már könnyű okoskodni, de ki lehetett volna ezt használni?

A rajtlista alapján nem volt kérdés, hogy köztünk dől el a bajnoki cím. 20 kilométer után volt egy kis lassulás, ezért 25-nél ritmus váltottam, Gáspár le is maradt pár méterrel. Éreztem, hogy talán nincs a legjobb passzban, csak hát nekem is óvatosnak kellett lennem, könnyen lehet, hogy „megöltem” volna magamat vele, ha ilyen sokkal a vége előtt ellépek. Így aztán utólag sem tudok igazán okos lenni…
 

fotók: Jenkei András

- Végül 6 kilométerrel a vége előtt dőlt el.

A Margitszigeten nekem jött a holtpont, valahol 30 km után. Próbáltam küzdeni magammal fejben, hogy még nem dőlt el, de akkor igazából már csak a túlélésre játszottam. Végül kicsit lassultam, és lemaradtam, de így is 2:21:16-ot futottam, ami a második legjobb időm. Mindezt úgy, hogy elég meleg volt, és végig magunkra voltunk elöl utalva.

- Nem is dolgoztok össze egymással semmilyen szinten a verseny közben?

Ilyenkor az a korrekt, ha egymás mellett futunk, ez most is így történt gyakorlatilag végig. Senki nem állt be a másik mögé.

- Idén nagyon kiéleződött a verseny köztetek.

Gáspárral régi közös történetünk van: én 9, ő pedig 10 éves volt, amikor egy Budapest-bajnokságon 800 méteren futottunk egymás ellen. Akkor én nyertem előtte, aztán az évek során sokszor változott a helyzet, egyikünk vagy másikunk javára. A felnőtt mezőnyben azonban először csak idén tudtam megverni Szombathelyen, 10 km-en.

- Hányadik maratonod volt a mostani?

Idén a harmadik, összességében a hetedik, és viszonylag stabil tudok lenni, csak 7 perc van a legjobb és legrosszabb időeredményem között. Rutinosnak még nem mondanám magamat, de azért sokkal nyugodtabban állok a távhoz, mint az első alkalmakkor. Most vasárnap például az első 5-6 km egyáltalán nem esett jól, de nem aggódtam, tudtam, hogy ez változni fog, és így is lett.
 

- Folyamatosan arról hallunk, hogy nevezési rekordok dőlnek a futóversenyeken, Ti viszont, az úgymond profik, egyre kevesebben vagytok. Ez miért van így?

Az úgymond profik megfogalmazás a helyes, mert gyakorlatilag mindenki munka mellett csinálja a futást, ez pedig nagyon nehezen egyeztethető össze azzal az edzésmennyiséggel, ami a maratonihoz kell. Szomorú, hogy ennyire kevesen vagyunk, de mi, akik indulunk, annyit tehetünk, hogy odaállunk, és minél jobban próbálunk futni az országos bajnokságon. Egyébként ezúttal az ob-bronzérmest is a Vasas adta, Balázs Levente személyében, és volt egy harmadik emberünk is, Molnár Ákos, aki végül sérülés miatt nem tudott befutni.

- Neked hogy telnek a mindennapjaid?

Heti 180-200 km futással, ami 12-14 edzést jelent. Ez nyilván rengeteg időt és energiát felemészt, de tényleg szeretem csinálni. Édesapám, Jenkei András az edzőm, aki maga is nagyon jó maratoni futó volt. Gyerekkoromtól kezdve a fokozatosság jegyében építettük fel az edzésadagokat, így mostanra szinte észrevétlenül jutottunk el a 200 km körüli hetekig. A futás mellett fontosak az erősítő, regeneráló edzések, a megfelelő táplálkozás, és mivel én is munka mellett csinálom, a minőségi pihenésre szintén nagyon oda kell figyelnem.

- Mi maradt még erre az évre, és mi jöhet a következőben?  

A szezon lényegi része lezárult, mezei versenyek lesznek még, aztán november környékén elkezdjük az alapozást. Gondolom, nem meglepő, hogy jövőre szeretnék eggyel fényesebb érmeket is nyerni, emellett a maratoni egyéni csúcsomat is jó lenne tovább javítani, mert ez 2018-ban nem sikerült. Próbálunk minél több „sok kilométeres” hetet csinálni, és akár egy meleg égövi edzőtábor is szóba jöhet. Eközben pedig próbálok olyan partnereket megnyerni, akik a Vasas mellett tudják segíteni a felkészülésemet. Bízom benne, hogy lesz, aki lát bennem fantáziát az idei év után.
 

- A végére egy fogós kérdés: lehet realitása a 2020-as tokiói olimpián való maratoni részvételednek?

Erre most nehéz válaszolni, mert teljesen megváltozik a kvalifikációs rendszer, ráadásul kevesebben is indulhatnak majd az olimpián. Úgy tűnik, az adott versenyző két legjobb maratoni eredményét együttesen veszik majd figyelembe, és az sem mindegy, melyik versenyen ér el jó helyezést az ember. A kvalifikációs időszak jövő januártól másfél éven át tart, természetesen ez is ott van a gondolataim és céljaim között.