Dobos Sándor, 2018.10.03. | Úszás

Negyven ország 500 versenyzője vesz részt az első magyarországi világkupán, amelyet csütörtöktől rendeznek meg a Duna Arénában.

A Vasas SC úszó szakosztályának versenyzői közül Szabó-Feltóthy Eszter, Szabó-Feltóthy Laura, Labán Eszter, Galamb Szimonetta és Kutasi Máté lesz ott a világkupán, mindannyiuknak egy remek versenyszituáció és lehetőség ez a mostani esemény.

Egressy János, szakosztályunk szakmai igazgatója foglalta össze várakozásait a háromnapos verseny előtt. Fontos kiemelni, hogy ez a világkupa rövid pályán zajlik majd.

„Furcsa ezt kimondani, de igazából ez egy tesztverseny számunkra, hiszen teljes edzésből érkezük a világkupára, szerda reggel is komoly edzést tartottunk, semmi könnyítés nincs a versenyzőinknek. Negyedik hete edzünk, most fel tudjuk mérni, hol tartunk jelen pillanatban. Szabó-Feltóthy Eszter és Kutasi Máté a szövetségi kapitány döntése alapján válogatott kerettagként készül a versenyre, ők szállodában laknak, onnan érkeznek együtt a csapattal a Duna Arénába. Egyértelmű, hogy kettejüknek lehetnek vérmesebb reményeik, Kutasi Máté 200 mellen a döntőbe jutás közelébe is kerülhet, attól függően, hogy végül kik jönnek el a versenyre. Jól tudjuk, hogy ezek a világkupák olykor foghíjasak, máskor nagyon sűrűek, Budapestre sokan érkeztek, mert a nemzetközi mezőny szeret itt versenyzeni. Eszter, aki egyébként még ifikorú, 200 háton indul, Galamb Szimonettának pedig pillangón lehetnek jó eredményei” – számolt be az esélyekről Egressy János, hozzátéve, hogy az első fontos verseny majd a jó 5 hét múlva kezdődő rövid pályás országos bajnokság lesz a mieink számára, az erre való felkészülés egyik állomása ez a világkupa.

A Duna Arénában október 4. és 6. között rendezendő világkupára itt lehet jegyet vásárolni.

A 34 egyéni és 2 váltószámot tartalmazó programot pedig itt lehet megnézni.


Hirdetések