Dobos Sándor, 2018.09.22. | Kézilabda

A Vasas csapata második mérkőzését is megnyerte a bajnokságban, az egyik nagy riválist sikerült idegenben legyőzni.

Eredmény – női kézilabda NB I/B, 2. forduló:

Kecskeméti NKSE–Vasas SC 25-32 (12-16)
Messzi István Sportcsarnok, 300 néző, vezette: Hornyik, Zörgő

Vasas: Antóni – Imrei, Kiss 3, Mester 4, Ivanics 6, Takács 2, Szatmári 2. Csere: Tzintzis, Varjú 5, Szecsődi 4 (4), Moharos 3, Hansághy 2, Németh 1, Hadnagy, Lízer. Vezetőedző: Varga Márta

Hétméteresek: 3/2, illetve 4/4
Kiállítások: 16 perc, illetve 12 perc

A Kecskemét gólszerzői: Pénzes 6, Orell 5, Gulyás 5, Herceg 2, Kocsis 2, Kaiser 2, Hárs, Kemény, Tóth L.


A Szeged elleni meggyőző játék és győzelem után a tavalyi egyik nagy rivális, a szintén az NB I-től májusban búcsúzó Kecskemét volt az ellenfele Varga Márta csapatának a bajnokság második fordulójában. Tavaly nagy mérkőzést játszottunk idegenben, sokáig vezettünk, aztán a kecskemétieknél volt az előny, majd egy ideig döntetlenre állt a meccs – végül nyertek egy góllal a hazaiak. Akkor ez nagyon fájó volt, most a visszavágás is fűtötte a mieinket, attól függetlenül, hogy ez egy teljesen más csapat már.

A kecskemétiek is átalakultak, elég, ha csak azt említjük, hogy éppen a Vasasból tette át székhelyét „Kecsóra” Kocsis Ágnes vagy Hárs Adél. A kispadra is igazoltak, a rutinos Varga József irányítja a Kecskemétet, avagy két Varga „ült” tehát a kispadon szombaton este.

Szoros, izgalmas meccset követhettek mindketten az elején, no meg a drukkerek is, de kezdettől fogva előrébb jártunk a riválisnál, általában egy-egy góllal, de 12-9-nél, a 25. percben kialakult az addigi legnagyobb különbség. Ivanics Dóra kifejezetten gólerősen játszott, a hazaiaknál pedig a játékrész derekára Pénzes Laura játékát lehetett kiemelni. Két rendkívül fontos gólt lőtt aztán a mieinknél Kiss Klaudia, és mivel jobban is védekeztünk, stabilizálódhatott az előnyünk. Aztán pedig tovább nőtt, és ennek nagyon örültek a helyszínen szurkoló Vasas-drukkerek is. 16-12-re vezettünk a félidőben, négygólos előnyt sikerült kidolgozni.

Kecskeméti góllal indult a második félidő, majd a 3. percben a hazai egyik legjobbját, Kemény Dórát előbb 2, majd 4 percre állították ki, rálegyintett a játékvezetőre. Ezt a négy percet nem sikerült góllal kihasználni, de nem sokkal ezután sikerült betalálni, nem „fagytunk tehát le teljesen. (Ekkor már Tzintzis Alexandra állt a kapunkban, az első félidőben Antóni Viktória kapta meg a lehetőséget.)

Remekül alakult a 7-8. perc (talán fordulópontnak is mondhatjuk), ugyanis rendre jó döntéseket hoztunk, és elhúztunk 20-14-re (igaz, aztán kettős emberhátrányban is betalált a Kecskemét, szóval nem mindig ment teljesen olajozottan a védekezés). Gyors volt a játékunk támadásban (jól reagáltunk a kapott gólok után), emiatt sem tudott feljebb kapaszkodni a Kecskemét (18-25). Meg kell említeni Mester Nóra parádés játékát ezen a mérkőzésen.

A 20. percre 26-18-cal fordultunk, nem nagyon tűnt úgy, hogy kiengedhetjük a kezünkből a győzelmet. 27-22-nél kicsit melegedett a helyzet, időt is kért Varga Márta, valamivel több mint 7 perc volt ekkor hátra.

Hansághy Beatrix lerohanásos góljánál nyugodtunk jobban meg, a végén nem lett baj, győztünk Kecskeméten, megvan a második siker a bajnokságban.

Varga Márta, a Vasas SC vezetőedzője:

„Ugyanolyan boldogsággal érkeztünk ide, mint áprilisban, viszont most boldogabban is távozunk. Nagyon készültünk erre a mérkőzésre, a felkészülés alatt is sokat találkoztunk, szóval jól megismerhettük egymást. Fegyelmezetten játszottunk, a játékosok betartották a taktikai utasításokat. Úgy érzem, a kényesebb szituációkban higgadtabbak voltunk, és ez döntött a javunkra.”


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Hirdetések