Dobos Sándor, 2018.09.14. | Judo

A nyár utolsó hónapjában sem unatkoztak a Budai Judo Akadémia növendékei, akik versenyeken is szerepeltek, sok szép eredményt hozva. Szeptember 23-án minden érdeklődőt várnak a gazdagréti teremben.

Már beszámoltunk róla, hogy idén is remekül sikerült az augusztusi balatonszemesi edzőtábor (közel 100 fővel), majd a bajai nemzetközi edzőtábor is hasznosnak bizonyult a Budai Judo Akadémia fiataljainak fejlődése szempontjából.

A hónap derekán, augusztus 16. és 21. között a horvátországi Crikvenicában vettek részt a mieink egy nagy edzőtáborban, ahol több mint 600 (!) judós gyűlt össze egyébként. Nemcsak komoly szakmai munka folyt ott, de az edzések között kellemes kikapcsolódásként mehettek a gyerekek a horvát tengerpartra.

Az edzők napi kilenc órát töltöttek a teremben, mestereink a szervezők vendégszeretetének köszönhetően a hét közepén hajókiránduláson töltődhettek fel a kimerítő munka után.  

Augusztus végén aztán Siklóson, a Tenkes Kupán vettek részt a mieink, az alábbi eredménysorral gazdagodtunk.

U10:

33 kg: Pongrátz Krisztián 3. hely

U13:
41 kg: Mogyorósi Máté 2. hely
54 kg: Gécs Kristóf 1. hely
+56 kg: Kurtács Zsófi 1. hely

U16:
45 kg: Pulszter Csaba 1. hely
40 kg: Mogyorósi Máté 5. hely
55 kg: Gécs Kristóf 7. hely

Szeptemberben is volt már verseny, méghozzá Szegeden, a II. Csaba Béla Emlékversenyen jártunk. A nemzetközi viadalon négy korosztályban (Diák „A”, Diák „B”, Diák „C”, U16), népes mezőny gyűlt össze, csaknem megtelt a Szegedi Városi Sportcsarnok, szerb, horvát és román fiatalokkal mérhettük össze tudásunkat a magyar indulók mellett.

1. helyezettek:
Korányi Laura Diák „A”, 45 kg
Sebestyén Zora Diák „A”, 41 kg
Kurtács Zsófi Diák „B”, +49 kg
Gécs Kristóf diák „A”, 54 kg

2. helyezettek:
Korányi Laura U16, 44 kg
Kiss Szabolcs Diák „B”, 41 kg

3. helyezettek:
Mogyorósi Máté Diák „A”, 41 kg
Sebestyén András U16, 73 kg

5. helyezettek:
Sebestyén Zora U16, 40 kg
Kiss Levente U16, 50 kg

Az éremtáblázaton a harmadik helyen végzett a Budai Judo Akadémia, amelynek versenyzői ezen a hétvégén Egerben, a Tóth Péter Emlékversenyen vesznek részt a diák- és serdülőcsapattal, szeptember 22-én és 23-án pedig Pakson, a Paksi Atom Kupán indulnak ugyanezzel a korosztállyal, valamint az ifikkel.

Sportágválasztás – bemutatkoztunk és jön a nyílt nap

A Válassz Sportot Újbudán című rendezvénye, a Sport 77 Rendezvényközpontban szeptember 8-án a Vasas judokái tartottak bemutatót, így izgalmassá téve a judoprogramot. A standunknál volt lehetőség bővebben megismerkedni a sportággal, annak szépségeivel és érdekességeivel – ebben szép számban segítettek a Budai Judo Akadémia „önkéntesei” is.

Szeptember 23-án lesz a Budai Judo Akadémia nyílt napja
Egész nap kipróbálható programok:
Judo óvodásoknak és iskolásoknak (akadály pálya, küzdelmek, esések oktatása)
Sportlövészet
Ugráló vár
Íjászat
Ajt Cross Training
Kettlebell
Boksz
Balance Mozgás Központ (FMS-felmérés, gerincállapot-felmérés, Tanita testtömegösszetétel-mérés)
Elsősegély alapismeretek
Masszázs
Csoportos órák:
09:30-10:00 Zsírégetés Gabival
10:00-10:30 Alakformálás Gabival
10:30-11:00 Mélyizom-Streching Gabival
11:00-11:30 Családi edzés (szülőknek, gyerekeknek közös edzés) Krisztiánnal
11:30-13:00 EBÉD
13:00-13:30 Dinamikus Jóga Andival
13:30-14:00 Aikido Gáborral
14:00-14:30 Gerinctorna Renivel
14:30-15:00 Családi edzés (szülőknek, gyerekeknek közös edzés) Krisztiánnal
15:00-15:30 Dinamikus Jóga Andival
15:30-16:00 Aikido Gáborral
16:00-16:30 Gerinctorna Renivel
16:30-18:00 VACSORA

Hirdetések