Dobos Sándor, 2018.09.10. | Jégkorong

Nincs tovább: kedden megkezdi szereplését a felnőttbajnokságban a Vasas csapata. 

Hét év után tér vissza a Vasas a magyar felnőttbajnokságba, Szuper Levente szakosztály-igazgató vezetésével most érett meg erre a lehetőség, Ladányi Balázs vezetőedző a DEAC ellen idegenben vezetheti ki a fiúkat a jégre ismét az élvonalban.

Már az első ellenfél személye is érdekes, hiszen „Godó” éppen Debrecenben dolgozott, mielőtt két éve a Vasashoz érkezett, másrészt kétszer már találkoztunk a debreceniekkel a felkészülés során. Azokat a meccseket 5-2-re és 4-2-re nyerte a DEAC, amely már túlvan a bemutatkozáson is – szétlövésre kényszerítette a Ferencvárost vasárnap, ráadásul idegenben.

Fel van adva a lecke – mint ahogyan minden egyes meccsen fel lesz adva fiatal csapatunknak. Fliszár Zalán csapatkapitány így készül a keddi bajnokira:

„Kétszer játszottunk velük, igen, itthon és idegenben is. Amit ki tudok ezekből emelni az az, hogy tudtunk fejlődni percről percre, harmadról harmadra. Igaz, hogy nem volt 60 percen keresztül olyan a mutatott játék, mint amit szerettünk volna nyújtani, de az egy jó dolog, hogy voltak emelkedő periódusok. Ezeket kell átemelni majd a további mérkőzésekre. Kemény felkészülésen vagyunk túl, ami össze is hozta a csapatot, bizakodó vagyok, a többiek is. Nagyon várjuk már az első Erste Liga-meccsünket, a csapat egésze nevében tudom ezt mondani. Biztos vagyok benne, hogy nem 100, hanem 120-130 százalékkal szállunk majd ki a jégre, és meg szeretnénk nyerni végre az első mérkőzésünket.”

A csapat innentől kezdve egyáltalán nem fog unatkozni – eddig sem tette –, hiszen folyamatosan jönnek majd a bajnokik: pénteken Dunaújvárosba utazik a Vasas, vasárnap pedig első hazai mérkőzése következik a Vasas Jégcentrumban, a Vienna Capitals II ellen!

Erste Liga, 1. forduló:

DEAC–Schiller-Vasas HC – szeptember 11., 18 óra

További mérkőzések kedden:

EV Vienna Capitals II–Dunaújvárosi Acélbikák – 17:50
Fehérvári Titánok–Hokiklub Budapest – 18:30

Az eddigi eredmények az 1. fordulóból:

FTC-Telekom–DEAC 3-2 (0-1, 1-1, 1-0, 0-0, 1-0) – szétlövéssel
Hokiklub Budapest–Vienna Capitals II 3-5 (1-1, 1-1, 1-3)


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Hirdetések