Jenkei Dániel, 2018.08.21. | Műkorcsolya

Tóth Ivett készen áll az őszi nemzetközi megmérettetésekre.

Ahogy minden augusztusban, idén is tesztkorcsolyázással indult a szezon a műkorcsolyázóknak, amelyre a Budapesti Gyakorló Jégcsarnokban került sor. Az ilyen jellegű tesztek lényege, hogy a hazai közönség és a bírók értékelhessék az új koreográfiákat, valamit programokat.

Természetesen mi már újdonsült vasasos élversenyzőnk, Tóth Ivett szemszögéből figyeljük a történéseket, akinek még szűk egy hónapja van hátra az első éles versenyéig. 

Ennek ellenére már a tesztversenyen is mindkét programját magas színvonalon tudta bemutatni. A visszajelzések alapján a koreográfiák érdekesek és energikusak, ahogy ez mindig is jellemző volt Benoit Richaud munkáira. Ő az a neves francia koreográfus, aki Ivett munkáját segíti.

- A szezon eleji programokon természetesen van még mit dolgozni, de összességében a felkészülésben jól állunk, és folyamatosan lépegetünk előre. Ivett szorgalmára nem lehet panasz, ennek pedig biztosan meglesz az eredménye. – ezt már Tokaji-Kulcsár Zsófia, Ivett edzője mondta el honlapunknak.

És hogy merre tovább?

A már emlegetett, első komoly megmérettetés szeptember 12. és 16. között lesz Bergamóban, ahol a Lombardia Trophyt rendezik.

(fotó: Fiák Blanka - MOKSZ)


Hirdetések