Dobos Sándor, 2018.08.07. | Jégkorong

Horváth András vezetőedző a magyar junior- és ifibajnokságban, illetve az osztrák ifiligában is irányítja majd a Vasas SC csapatát. Előtérben a hosszabb távú cél áll, mégpedig az, hogy felnőttcsapatunk minél hatékonyabban tudjon építeni a saját utánpótlás-bázisra.

Új, örömteli helyzet állt elő azzal, hogy a Vasas felnőttcsapatot indít az Erste Ligában, ez a tény a Vasasban jégkorongozó fiatalok számára egyértelmű motiváció és ösztönzés pályafutásuk folytatása és helyben folytatása tekintetében. A Schiller-Vasas HC keretének magját a tavalyi juniorcsapatunk játékosai alkotják, de ez nem jelenti azt, hogy közülük néhányan ne játszanának a korosztályos bajnokságokban, sőt. Hogy okosabbak legyünk, a részletekért Horváth Andráshoz, ificsapatunk vezetőedzőjéhez fordultunk.

„Mindenképpen alkalmazkodnunk kellett a körülményekhez. Mivel kevés ténylegesen juniorkorú játékosunk van a felnőttcsapat tagjain kívül, azt a szakmai döntést hoztuk, hogy az ifjúsági korú játékosainknak adunk egy lehetőséget, velük indulunk el a magyar juniorbajnokságban. Ezzel mindannyian belekóstolhatnak a komolyabb hoki világába. Ezen túlmenően a magyar és az osztrák ifjúsági bajnokságban is indulunk. Akkor lennék elégedett, ha mindkét utóbbi ligában a rájátszásba tudnánk kerülni, de a juniorbajnokságban is kacsintanék efelé, amennyiben megfelelően tudjuk majd rotálni a visszajátszó játékosokat a fontos mérkőzéseken” – foglalta össze a lényeget Horváth András.

No, de mit jelent majd mindez a gyakorlatban? Nos, a felnőttkereten kívüli három 98-as és a két 99-es születésű játékosra mindenképp számíthat a juniorbajnokságban Horváth András, de az is tény, hogy minden, a felnőttcsapatban még juniorkorú hokis kap majd legalább egyszer lehetőséget a szakembertől.

„Bukor Rajmundra, Tornyai Gáborra és a többiekre is számítok majd bizonyos mérkőzéseken, de a 99-es születésű Csiki Attilára vagy éppen a kapus Tóth Balázsra egy kicsivel többször is, amellett, hogy semmiképpen nem szeretném senkitől elvenni a felnőttben való szereplést. Az egész évünk a folyamatos egyeztetésről, szervezésről szól majd, a három bajnokságban való szereplés folyamatos rotációt, kommunikációt igényel a szereplőktől, jó előre ráadásul. A legjobbak azokon a mérkőzéseken szerepelnek majd a terveim szerint, amelyiken a legtöbbet tudnak segíteni a céljaink elérésében” – tette hozzá Horváth András, akit a napokban Vas Márton a juniorválogatott másodedzőjévé kért fel (ezt a felkérést örömmel fogadta el).

A szakember rendelkezésére egy körülbelül 21-23 fős keret áll, hozzájuk jönnek a 99-es és 98-as visszajátszók is. (Az előző szezonhoz képest egyébként minden ifikorú játékos a Vasasban maradt, néhányan, akikre a felnőttkeretben nem számítottak, teljesen érthető módon kerestek maguknak olyan klubot, ahol a juniorbajnokságon kívül hosszabb terveik is lehetnek.) Úgy gondolja, még a sérülések és különböző hiányzások alkalmával is lesz legalább egy 20 fős keret az edzéseken. Felmerül a kérdés, hogyan lehet összeegyeztetni majd a három bajnokság menetrendjét, és mindenhol „Balu” dirigál-e majd a kispadon.

„Segítőmmel, Peterdi Imrével közösen irányítjuk majd a csapatot minden fronton. Pedró személyében olyan segítőt kaptam, aki kicsit más szemmel figyeli majd a munkát, hiszen ő csatár volt, jól kiegészítjük majd egymást. Ami a meccseket illeti: igyekszem majd úgy tologatni az időpontokat, hogy azok egy egészséges programot alkossanak. Nagyon könnyen előfordulhat, hogy egy héten három meccsünk is lesz, de nem az a cél, hogy a játékosokat túlterheljük, a rotáció fontos lesz” – mondta Horváth András.

A munka egyébként hétfőn elkezdődött a fiatalok számára.

„Az első héten, hetekben a kori- és bottechnikai képzés, valamint az állóképesség-fejlesztés lesz a középpontban. Két edzőmérkőzést tervezünk, szeptember 1-jén pedig már el is kezdődik az osztrák bajnokság egy Znojmo elleni hazai bajnokival. Utána lényegében beáll a rend, a hétköznapok rendje, folyamatosan játsszuk majd a mérkőzéseket. Nem fogjuk túlterhelni a játékosokat, folyamatos egyeztetések és mérlegelések után alakul majd ki mindenkinek a programja. Nem a rövid távú célokat tartjuk szem előtt, hanem a hosszú távút, a felnőtt csapat minél hatékonyabb segítését” – összegzett ificsapatunk szakmai vezetője.

A Vasas SC U18/U20-as csapatának kerete:

Anfang József Gábor, Fekete Ferenc Bence – kapusok

Fehérvári Balázs, Gál Zsombor, Horváth Kristóf, Mayer Zsolt, Kadarkúti Dávid, Matusek Bálint, Farkas Botond, Németh József Roland, Faragó Bence, Keller Alex László, Horácskó Márk, Gruff Kevin, Kiss Benedek, Szarvas Balázs, Ferencz László, Nyitrai Olivér, Hajdú Attila, Szabó Gergő, Dalmadi Bálint, Szukics István, Mayer Fruzsina – mezőnyjátékosok

Vezetőedző: Horváth András
Másodedző: Peterdi Imre

Az Erste Bank Junior League programja, az első hat mérkőzésünk:

Szeptember 1., szombat: Vasas SC–HC Orli Znojmo (cseh)
Szeptember 8., szombat: Fehérvár AV19–Vasas SC
Szeptember 15., szombat: Vasas SC–Hokiklub Budapest
Szeptember 21., szombat: EHC Black Wings Linz–Vasas SC
Szeptember 22., vasárnap: Graz 99ers Juniors–Vasas SC
Szeptember 23., hétfő: Okanagan Hockey Club–Vasas SC


Hirdetések