Dobos Sándor, 2018.08.06. | Birkózás

Az Egyesült Államokban folytatja a világbajnoki felkészülést a Vasas SC birkózója, már madridi és isztambuli tapasztalatokkal.

Sastin Marianna az elmúlt héten Isztambulban járt, ahol a Yasar Dogu UWW-világranglistás versenyen próbált minél jobb szereplést produkálni – természetesen az októberi budapesti világbajnokság szellemében. Nos, a 62 kilogrammos súlycsoportban összesen tizenhárman indultak, ahol a Vasas SC versenyzője először selejtezőmérkőzést vívott a kétszeres Eb-bronzérmes, U23-as Európa-bajnok azeri Omelchenkóval. Jól indult a párharc, de aztán fordított az ellenfél, a végén viszont mégiscsak Marianna örülhetett, 4-3-ra győzött.

A negyeddöntőben az indiai Szarita várt rá, aki 5-0-val elhúzott, de a végén élbirkózónk egy csípődobással négy pontot szerzett. A híradások szerint ekkor az indiai kétvállal feküdt a szőnyegen, tust nem ítéltek, ezt a mérkőzésszituációt pedig nem lehet visszanézni videón a szabályok szerint, győzött Szarita. Később kikapott az indiai versenyző, így a vigaszágon nem mehetett tovább Marianna.

„Különösebb elvárások nélkül utaztam Isztambulba, az volt a fontos, hogy minél többet birkózzak. Jó lett volna, ha a második meccsen megadják azt a tust, ami tus volt, de ez most így alakult. Hasznos volt a túra ettől függetlenül is, egyet nyertem, és a vereségből is lehet mindig tanulni. Jó úton haladunk a vb-felkészülésben. Még nagyon sok birkózás kell, és akkor rendben lesz minden” – fogalmazott a Vasas világbajnoka, akit még a repülőtéren csíptünk el hétfőn délután.

Merthogy egy hosszú, kéthetes edzőtábor következik a válogatott versenyzőknek, az Egyesült Államokban. Fresnóba utaztak birkózóink, az amerikai város 300 kilométerre fekszik San Franciscótól.

„Ez egy nemzetközi edzőtábor lesz, sokat várok tőle, ott lesznek a németek, az ukránok, a norvégok és persze az amerikaiak. Nekik azért elég könnyű egy vb-felkészülés, hiszen meg tudják oldani otthon, amit kell, olyan nagy a merítési lehetőségük létszámban.”

Nem ez volt az első külföldi edzőtábor egyébként a nyáron, Isztambul előtt Madridban jártak a magyar válogatott tagjai.

„Ott is sokan voltak, 6-8 országból úgy 80 birkózó. Volt tehát kivel birkózni, ez mindig nagyon fontos” – mondta Marianna, akinek kisfia, a februárban született Olivér is ott volt Spanyolországban.

„Nagyon jól bírta a repülőutat és a kinti napokat is, az edzőtáborban tényleg ő volt a sztár, mindenki vele akart lenni egy kicsit. Bébiszitterben nem volt hiány. Isztambulban nem volt ott, és most sem jön velem Amerikába, azért egy 15 órás repülőutat, meg azt, ami ezzel jár, nem szabad megkockáztatni” – mondta Sastin Marianna.

A következő verseny egyébként majd szeptember első hetében, hat héttel a budapesti vb előtt lesz Varsóban, a Lengyel Open, az a torna már ismét világranglista pontokért megy majd. Ennek azért van jelentősége, mert a vb-n a világranglista első négy helyezettjét emelik majd ki.


Hirdetések