Szép szám a 75. Megállt egy szóra?
- Valóban szép, de először az jutott eszembe, hogy a szüleim sajnos nem érték meg ezt a kort. Aztán persze valóban elgondolkodik az ember, és leginkább az futott át rajtam, hogy mennyi gyereket tanítottam meg bokszolni. Voltak tehetséges, kevésbé tehetséges gyerekek, az biztos, hogy sokfajta emberrel találkoztam ez idő alatt.

Nagyjából tudunk egy számot mondani, hány gyerekkel foglalkozott?
- Nagyon sokkal, nem tudom elhelyezni, több száz gyerekkel.

Édesapja is ökölvívó volt, teljesen egyértelmű volt ezek szerint, hogy hasonló pályára kerül?
- Igen, mert mindig mentem vele mindenhová. Ő a Vasas elődjében, a BTK-ban bokszolt, de mindenfelé ment az 50-es években, járt a Fradihoz, a Dózsába, majd a Vasashoz. Akkoriban még nagyon nagy csapatbajnokságok voltak, és mindenhol ott voltam gyerekként, arról álmodoztam, hogy engem is Ádler Zsiga bácsi tanítson. Aztán így is lett, 56-ban, 13 évesen jöttem először a Vasashoz. Azt tudni kell, hogy akkor a Vasas csapata megnyerte az NB I-et, a Vasas második csapata az NB II-t, az ifik meg az ifibajnokságot. Minden elmond ez a klub akkori fényéről, imponáló volt itt bokszolni.

Jól is ment?
- Eleinte igen, már 15 évesen, a csapatbajnokság közepén bekerültem az ifiválogatottba. Négy évig tagja is voltam, egyéniben aztán felnőtt Budapest-bajnokságot nyertem. De ez volt az utolsó egyéni nagy eredmény, ezután „csak” a csapatbajnokságban értem el komolyabb eredményeket, bajnoki címet a Vasassal. Valamiért nem jött össze, leginkább a sérülések miatt. Tíz évig bokszoltam. Ami tény, hogy a vége nem volt túl dicsőséges.

Hogyhogy?
- Úgy, hogy kiütöttek a ringben. Bokszolhattam volna még, de Balogh főorvos a Sportkórházból azt javasolta, ne tegyem. És édesanyám se pártolta a folytatást. Tudtam, hogy edzőként szeretném folytatni. Az érettségi után a Bánki Donát Gépipari technikumba jelentkeztem, amit párhuzamosan végeztem el a TF edzői képzésével. Hivatalosan közlekedési gépésztechnikus a végzettségem, voltam rajzoló, gyártási előkészítő a Ganz-MÁVAG-ban, majd a Vágány utcai BP kúthoz kerültem, szerelőként dolgoztam. Az volt az egyik legjobb munkahelyem. De akkor már edzősködtem.

De még nem a Vasasban.
- Hanem a Dinamóban, abban a klubban, amelyik a csapatbajnokságon közös csapatot indított a Vasassal. Öt évig dolgoztam ott, Bódis Gyula csalt oda. Aztán jött a Vasas, először 1984 és 1988 között, hogy aztán megint elcsaljanak, Keller Feri pontosabban, a szintén angyalföldi Bokszbarátokhoz. Mikor 60 évesen nyugdíjba mentem, átjöttem a Vasashoz. Ennek most már…

… épp 15 éve.
- Igen.

Mit jelent önnek a Vasas?
- Mondhatom, hogy a második otthonom a Vasas. Mindent időmet itt töltöm. Amikor annak idején a József Attila lakóteleppel szemben laktam, másfél-két órát utaztam, hogy a Vasasban legyek, eszembe se jutott máshová menni. Negyven éve már Angyalföldön lakom. A Vasashoz mindig szívesen jön az ember, az edzőkollégák jó barátok, sajnos, már kevesen vagyunk a régi arcok közül. Egyébként a feleségemet is a Vasason keresztül ismertem meg.

Hogyan?
- Pasaréten, amikor pár sporttársammal vasárnaponként szerveztünk egy 5 órai tea elnevezésű programot. Hétköznap mindenki el volt foglalva a maga feladataival, vasárnap volt arra lehetőség, hogy együtt legyünk. Egy nap oda jött le táncolni a feleségem. Már 54 éve házasok vagyunk.

Mi a helyzet a tanítványokkal? Vannak, voltak kedvencei?
- Barta Zsolt jut eszembe, vagy a Kozák testvérek, Oláh Tomi és az a sok gyerek, aki most van itt. Nehéz kiemelni bárkit is, Volt olyan tanítványom, aki magyar bajnok lett, majd most már kick-boxozik.

Sokat változott a nevelőmunka az elmúlt évtizedekben?
- Nagy a csábítás a gyereknek, az elszívóerő más sportágaktól és ma már nagyon sok mindent csinálhatnak a gyerekek. Nekünk annak idején a sport volt az egyetlen elfoglaltságunk. Én a magam részéről a boksz alapjait tanítom meg, és minden erőmön azon vagyok, hogy ugyanúgy adjam át, ahogyan annak idején én kaptam meg a tudást. Vannak fogékony és kevésbé fogékony gyerekek, akik mellett sokáig ott kell állni. Szeretem, ha figyelnek rám, el is várom, de ez nem azt jelenti, hogy macerálom őket.

Szigorú?
- Igen, ebből a szempontból igen. De a boksz nem sakk. Ott, ha valaki lép egyet, kiütik a bábut, ettől még a sportoló nem kerül életveszélybe vagy nem sérül meg. Itt egy rossz mozdulat elég a bajhoz, jó, ha a gyerekek megtanulják az alapokat.

Meddig szeretne a Fáy utcában dolgozni?
- Ez a munka kitölti az életemet. De nem is munka ez, nem annak fogom fel. Ha abban kéne hagynom, vagy valaki azt mondaná, el kell mennem, nem is tudom, mihez kezdenék. Épp erről beszéltem a minap a feleségemmel, vajon mit csinálnék? Sétálnék az utcán. Nem tudom elképzelni az életem a boksz nélkül. Jó érzés ide lejönni, és látni egy tanítványon, hogy hogyan fejlődik.

Isten éltesse, Kőrösi Sándor!