Tóth Tamás paralimpiai bajnokunkkal beszélgettünk, aki most már teljes gőzzel az Eb-re készül, de elmondta azt is, nehéz időszakon van túl, sokáig halogatta, hogy újra edzésbe álljon.
- Mire készülsz most?
Augusztus 13-án kezdődik az Európa-bajnokság Dublinban, ahol négy számban fogok indulni. 50 gyorson, 100 mellen, 100 háton, és 200 vegyesen.
- Melyik lesz a fő attrakció?
A vegyestől várom a legtöbbet, arra helyezzük a fókuszt. A rövidebb távokon sok múlik a szerencsén is, és erről vannak rossz élményeim az elmúlt évekből. A 200 vegyes azért egy fokkal tervezhetőbb, kevésbé kell a gyorsaság, és hát ez is szempont, mert én sem leszek már fiatalabb. Cserébe viszont jóval több kilométert kell belerakni a felkészülésbe. Háton és mellen nyertem korábban világversenyen érmeket, és mivel az a két középső szám vegyesen, ott szokott szétrázódni a mezőny. Ez is kedvező lehet nekem.
- Hogy alakult eddig az év?
Januárban Dél-Afrikában kezdtünk egy háromhetes edzőtáborral.
- Voltál már ott korábban?
Nem, teljesen új élmény volt. Három hetet voltunk kint, abban az uszodában készültünk, ahol korábban Chad le Clos. Sőt, az edző, akivel Londonban olimpiai bajnokok lettek, a mai napig ott helyben dolgozik. Hasznos időszak volt, kicsit elszakadtam a külvilágtól, és szép lassan, nyugodtan sikerült felépíteni a szezon alapjait.
- Mire jutott idő az úszáson kívül?
Nem tanácsolták, hogy elhagyjuk a szállást, Dél-Afrika nem a kiváló közbiztonságáról híres. Két szabadnapot azért kaptunk, voltunk egy nyíltvízi úszóversenyen, ahol én nem indultam, mert sérülésveszélyes, de nagyon tetszett a hangulat. Olyan volt, mint egy fesztivál: kitelepültek árusok, az emberek grilleztek, rengeteg család vett részt a programon. Irigykedve néztem, és arra gondoltam, nálunk milyen hangulatban zajlik egy-egy verseny...
A másik viccesebb történet, részt vettünk egy szafarin is, amely során az első dűnén fennakadt a kocsink, így kénytelenek voltunk kiszállni, pedig előtte figyelmeztettek, nehogy elhagyjuk az autót, mert életveszélyes vadállatok vannak a közelben. Végül megúsztuk ép bőrrel…
- Ha már megúszás, térjünk vissza a szakmára: májusban az országos bajnokságon versenyeztél először idén.
Igen, ott próbáltam a 200 vegyest. Az időszakhoz képest jól sikerült, a szövetségi kapitány is elégedett volt. Ami fontos, hogy állóképességben bírtam, persze a sebességem még sehol nem volt ahhoz képest, amilyennek majd az Eb-n kell lennie.
- Azóta gyorsultál?
Sheffieldben úsztam világkupán, munkából mentünk ki, de 100 mellen például ugyanannyi lett az időm, mint a riói olimpiát megelőző Európa-bajnokságon. Ez alapján továbbra sem haladok rosszul. Elsősorban egyébként időeredményekben gondolkozom, mert kiszámíthatatlan, milyen mezőny lesz az Eb-n. Valószínűleg erős, mert ugye tavaly a világbajnokságra kevesen tudtak kimenni, így mindenki most akar majd villantani. Azért szeretnék érmet nyerni, az jó visszacsatolás lenne.
- Hányszor edzel most egy héten?
10 úszóedzésem van a Komjádiban, a 200 vegyesre való felkészülés miatt a szárazföldi munkát most kicsit visszavettük. A távokon van helyette a hangsúly.
- Ehhez képest tavaly azt lehetett hallani, szinte egyáltalán nem edzel, sőt, nem is biztos, hogy folytatod a sportolást.
Ez azért túlzás, de tényleg nem volt egyszerű a helyzet. Visszamennék a paralimpiai győzelemhez, mert már korábban is tapasztaltam, hogy a sikert sokszor nehezebb feldolgozni, mint a kudarcot. Ha valami nem sikerül, utána nincs kérdés, hogy újra kell próbálkozni. Ha viszont sikert érsz el, azt néha még hosszabb idő megemészteni, és újra visszarázódni a szürke hétköznapokba. Nem tagadom, tavaly egy darabig hétről hétre halogattam az alapozás megkezdését. Végül kitoltam az utolsó utáni óráig, a szervezetem pedig jelzett. Nem bírtam a hirtelen jött kemény terhelést, kaptam egy tüdőgyulladást, ami hónapokra kivont a forgalomból.
- Azért a motiváció hiánya valahol érthető, elvégre már megnyerted azt, amiről minden paraúszó álmodik.
Valóban otthon van a széfemben több paralimpiai érem, köztük az arany is, emellett több vb-n, Eb-n is dobogóra állhattam. Visszagondolva, mégsem volt egyben olyan 12 hónapom az eddigi pályafutásom során, amikor semmilyen problémám nem akadt. Gondolok itt akár egy edzőváltásra, vagy egy betegségre. Szeretném, ha Tokió előtt összejönne egy ilyen zavartalan időszak, és akkor meglátnám, milyen, mikor a maximumon vagyok. Szerintem ez például egy elég jó motiváció.
- Megismernek még az utcán, vagy ez inkább csak a paralimpiai arany utáni időszakot jellemezte?
Akkor azért teljesen más volt, 2016 szeptemberétől hónapokon keresztül szinte minden nap mentem valahova szerepelni. Manapság már maximum havi egyszer történik ilyesmi, legutoljára a Bátor Táborban vendégeskedtem. Olyan azért sokszor van, hogy az autószerelő, vagy a bolti eladó azt mondja, ismerős vagyok neki, de nem tudja, honnan. Valahogy azt tapasztalom, főleg az idősebb generáció van jobban képben a sikereim kapcsán. Pedig nem bánnám, ha egyszer-egyszer fiatalabb lányok is odajönnének hozzám...
