Jenkei András, 2018.06.24. | Röplabda

Bő fél hónapja számoltunk be  Vasas Óbuda kapcsán a játékoskeret alakulásáról, az azóta eltelt időszakban pedig további külföldi és magyar röplabdázók személyére is fény derült.

Nyolc játékos szerződése már eddig is ismert volt a Vasas Óbudánál, akik egy kivétellel valamennyien sokra hivatott tehetséges  fiatal magyarok, a külhoni csapattagot  pedig a szurkolók eddig is ismerhették, hiszen Maria Kostelanska az előző idényben jó játékával és szimpatikus személyiségével egyaránt kivívta a Vasasért szorítók rokonszenvét.

Az azóta eltelt három hétben zajló intenzív tárgyalásoknak köszönhetően, a már ismert nyolc névből álló névsor (Durst Anna, Juhár Dalma, Mária Kostelanska, Ambrosio Melani, Mihály Dorka, Papp Orsolya, Török Kata, Villám Lilla) tovább bővült, és véglegessé vált, hogy kikre számíthat a 2018/19-es idényben Jakub Głuszak vezetőedző.

Vegyük mi is számban az újonan érkezőket:
A liberó posztján a horvát válogatott játékosát, Nikolina Božičević-et láthatjuk ősztől a Folyondár utcában. A portugál Nuria Lopes da Silva centerként keseríti majd remélhetőleg ellenfeleink életét, ő a VBC Galina Schaan csapatának tagjaként Challenge-kupa mérkőzésen 20 pontot jegyezhetett ellenünk január legelején. A brazil állampolgárságú feladó  Ana Tiemi Takeguit is hasonló szituációból ismerhetjük, a VB Nantes gárdájával fordult meg Angyalföldön, ugyancsak januárban.  Az említetteknél jóval közelebbi ismerős Szabó Adrienn, aki az évtized elején több idényt is lehúzott már a Vasasban, és még mindig csupán huszonkét esztendős, őrá átló pozícióban számíthatunk majd. Időrendben pedig utolsóként kötelezte el magát a Vasashoz a görög válogatott szélsőütő Panagiota Dioti.

Sarlós Márton ügyvezető foglalta össze számunkra történéseket:
- Fontos szempont volt az új játékosok kiválasztásánál, hogy előzetesen rendelkezzünk velük kapcsolataban valamiféle személyes élménnyel, a szakmai érvek mellett az emberi kvalitásokat is igyekeztünk kiemelten kezelni. Az igazolások lezárultával úgy érzem, hogy sikeresnek mondhatjuk magunkat ezen a téren, persze természetesen erre majd jövő tavasszal kapunk érvényes választ, de bizakodó vagyok, hogy eredményes, egységes, jó közösségért szoríthatnak majd szurkolóink az idény mérkőzésein. Számtalan információt gyűjtöttünk be, remek szakmai kapcsolataink segítségével alaposan felderítettük egy-egy potenciális jelölt előéletét, úgy gondolom kellően körültekintően jártunk el, és ebből a munkából vezetőedzőnk, Jakub Głuszak is tevékenyen kivette a részét, nem hiszem, hogy bármi téren meglepetést okozhatnak  számára az új szerzemények.
A céljainkat az ellenfelek játékerejének ismerete nélkül most még nehéz konkrét formába önteni. A bajnoki alapszakasz végén az első négy együttes játssza majd egymással az elődöntőt, idáig mindenféleképpen szeretnénk eljutni. A riválisok közül a Békéscsaba biztos, hogy nagyon erős lesz a következő idényben is, a Nyíregyháza és az UTE viszont eddig még nem fedte fel a kártyáit.
 A bajnoki eredmény melett azt is remélem, hogy  tehetséges válogatottjaink, így Török Kata, Villám Lilla, Papp Orsolya kézzelfoghatóan fejlődjenek játéktudásban, amiben a játékostársaik is segíthetik őket. Egyértelmű számomra, hogy például liberó és feladó poszton olyan  kvalitású játékosok lépnek majd pályára a Vasasban, akiktől lesz lehetőségük tanulni. De a többi légiósunk is olyan múlttal, tapasztalattal bír ami meghatározó lehet majd az Extraligában.


Hirdetések