Jenkei András, 2018.06.18. | Röplabda

Nyíregyházán léptek pályára a Vasas Óbuda fiataljai az ifjúsági (U19-es) bajnoki döntőn, és akárcsak egy héttel korábban a juniorok, ők is bronzérmesek lettek. 

Az U19-esek korosztályában megismétlődött az egy héttel korábbi sorrend, ugynaz a három együttes, ugyanabban az leosztásban állhatott fel a bajnoki dobogóra az eredményhirdetéskor Nyíregyházán, mint egy héttel korábban Budaörsön a juniorok mezőnyében.

A mieink, akiket Szappanos Máté irányított, a csoportmérkőzések során két könnyed győzelemmel léptek tovább, az elődöntőben viszont már nem tudták megnehezíteni a békéscsabaiak dolgát. A vereség következtében maradt számukra a bronzmeccs, ahol az első szorosan megnyert szett után már nem volt kérdés, hogy a vasasos lányok állhatnak fel majd a dobogó harmadik fokára.

Szappanos Máté:
- Reális eredmény született ezen a döntőn, a lányok kihozták magukból a maximumot annak ellenére, hogy sérülés (Juhár Dalma) és érettségi miatt nem a legerősebb összeállításban tudtunk pályára lépni.
Azt éreztem végig, hogy mindenki hozzátette a maga részét ehhez a bronzhoz, egységes csapat képét mutattuk az egész tornán, noha nem igazán volt sok időnk előtte együtt készülni, és az életkort tekintve sem mondható homogénnek a csapat, hiszen rengeteg serdülőkorú játékost vetettünk be, akik viszont így kárpótolhatták magukat a kicsit gyengébb (5. hely) OSB-s szereplésért. Jó érzés egy éremmel lezárni az idényt, azt gondolom nem lehetünk elégedetlenek a mögöttünk hagyott szezonnal.

A Vasas Óbuda U18-as bajnoki bronzérmes együttese a 2017/18-as idényben:
Németh Anett, Ambrosio Melani,  Juhár Dalma, Mihály Dorka, Divényi Zita, Budaházy Boglárka, Büki Sára, Boros Réka, Vincze Sára, Manninger Luca, Csóry Flóra, Punk dalma, Ésik Luca, Bakai Kata, Molnár Tamara.

Eredmények:
csoportmérkőzések:
Vasas Óbuda – HÉP-Röpke SE 3:0 (18, 15, 9)
Vasas Óbuda – Felsővárosi Fésüs RA 3:0 (13, 12, 17)

elődöntő:
Békéscsabai RSE - Vasas Óbuda 3-0 (19,14,13)

a 3. helyért:
Vasas Óbuda – Penta-Gödöllői RC 3:0 (26, 13, 20)


Hirdetések