Jenkei Dániel, 2018.06.11. | Kézilabda

A Vasas SC U21-es csapata nem sok kétséget hagyott a bajnoki cím felől az NB II Északi csoportjában. Szezonértékelés.

Imponáló mérleggel zárták a felnőtt NB II Északi-csoportját az U21-es vasasos fiatalok, de tegyük hozzá, a szezon elején ez is volt az elvárás, hiszen címvédőként kezdtünk neki a harmadik liga küzdelmeinek. A csapatot ebben a szezonban Horváth Beáta irányította.

Ősszel erődemonstrációt tartottak a mieink, tizenegyből tizenegyet nyertek, így hibátlanul teleltek. Már ekkor körvonalazódott, hogy a Dorog, a Heves és a Füzesabony lehetnek a legnagyobb riválisaink.

A Füzesabony és a Heves tavasszal borsot is tudott törni az orrunk alá, mindkét csapattól egygólos vereséget szenvedtünk kiélezett meccseken, de összességében sok izgulnivaló nem akadt, hiszen már hetekkel a bajnokság vége előtt biztos aranyérmesnek mondhatta magát a Vasas csapata.

 


A maga 122 góljával a felnőtt keretnél is számításba vett Szécsi Rebeka lett a leggólerősebb játékosunk, a csapat pedig összességében 711-szer zörgette meg az ellenfelek hálóját, amelynél szintén nem volt jobb mutató az osztályban.

A kapott gólok tekintetében már nem ennyire kedvező a helyzetünk, de Horváth Beáta vezetőedző többek között ennek okaira is kitért weboldalunknak adott értékelésében.

- A hibátlan őszt követetően bizakodva vártuk a tavaszi szezont, szerettük volna ezt a sorozatot végig megtartani, de sajnos végül két vereség is becsúszott a teljesítményünkbe. Hozzáteszem, ez a két botlás is nagyon szoros mérkőzésen történt, hiszen egygólos vereségeket szenvedtünk mindkét ízben.

Egyetértek, hogy ezt az NB II-es bajnokságot kötelező volt megnyerni a lányoknak, hiszen tudásban, felkészültségben egy csapat sem volt jobb náluk.

Nehézséget jelentett, hogy sajnos nem tudtunk együtt edzeni a szezon során, és szinte minden meccsen más kerettel álltunk fel. A bajnokság hajrájában pedig nem számíthattam a felnőtt keretnél számításba vett fiatalokra sem, ráadásul sérülések is nehezítették a dolgunkat.

Az ebből fakadó összeszokatlanság - főleg védekezésben - sokszor meglátszott a csapaton. Összességében azonban a 20-0-2-es mérlegünkkel és a bajnoki címmel elégedett lehetek. – összegzett a vezetőedző.

 


A szezon statisztikáiért kattints IDE


2017/18 - NB II felnőtt - Északi csoport - végeredmény

 

1. Vasas SC U21 22 20 0 2 711 - 514 40
2. Dorogi ESE 22 17 0 5 601 - 490 34
3. Juventus-Panoráma Heves 22 14 1 7 674 - 589 29
4. Juhász `99 Füzesabonyi SC 22 13 2 7 636 - 580 28
5. Tatabányai SC 22 11 1 10 572 - 579 23
6. VS Dunakeszi 22 11 0 11 578 - 654 22
7. Salgótarjáni Strandépítők 22 10 1 11 597 - 572 21
8. Budakalászi SC 22 10 0 12 583 - 587 20
9. Solymári SC 22   8 2 12 577 - 626 18
10. Kinizsi TTK 22   7 1 14 534 - 575 15
11. Esztergomi Vitézek RAFC 22   5 0 17 538 - 623 10
12. REAC 22   2 0 20 490 - 702   3

Hirdetések