2008.02.01. | Vívás
Tavaly már megszokhattuk, hogy utánpótlás korú vívóink remek eredményeket érnek el, úgy tűnik a 2008-as évben sem lesz okunk a panaszra, már az év első hónapjában komoly Vasas sikerekről számolhatunk be.

Január 20-án rendezték Isztambulban a férfi kardozók Világkupa versenyét. A még junior korosztályba tartozó Szilágyi Áron remekül szerepelt az erős felnőtt mezőnyben és bronzérmet szerezett. Áron nehéz ágról verekedte be magát az elődöntőbe, ahol olasz ellenfele egy kis bírói segítséggel tudta csak legyőzni.

Szilágyi Áron remek szereplése, junior illetve felnőtt sikerei nagy elismerést váltottak ki a szakemberek között is, így nem volt meglepő, hogy január 25-én megkapta az év utánpótlás sportolója díjat a Syma csarnokban rendezett nagyszabású Héraklész gálán.

A fiatalabbaknál is születtek szép Vasas sikerek ebben a hónapban. Múlt héten rendezték az egyik legrangosabb utánpótlás verseny, az Olimpici Párbajtőr Grand Prix budapesti fordulóját, ahol fiatal versenyzőink gyermek, újonc és serdülő korosztályokban értek el remek eredményeket. Várhegyi Sára a gyermekeknél  negyedik helyen végzett, míg a serdülőknél hármas Vasas diadal született. Rudolf Szonja győzött, Posovszky Tímea második lett, míg Gecsényi Viktória bronzérmet szerzett.

Reméljük az év hátralevő részében legalább ilyen szép piros-kék eredményekről tudunk majd beszámolni.


Hirdetések