Jenkei András, 2018.05.31. | Atlétika

Veszprémben rendezték meg tegnap este a Serényi István emlékversenyt, ahol több versenyszám egyben az idei Magyar Liga sorozat része is volt.

A Vasas atlétái sikeresen szerepeltek a VEDAC atlétikai stadionjában.
400 méteres gátfutásban Bánóczy Árpád teljesítette a július elején sorra kerülő U18-as Európa-bajnokság részvételi szintjét. Edzője, Kun-Szabó Balázs értékelt röviden honlapunknak:„Árpi remek fizikai adottságokkal rendelkezik, több számban is esélyes volt a szint teljesítésére, ám a tavalyi eredményei alapján ez a hosszúgáton tűnt leginkább elérhetőnek. A tavasz folyamán aztán egy  combhajlító sérülés is ebbe az irányba terelte a dolgot, hiszen az abszolút sebességére ezen a távon van legkevésbé szüksége. A tegnapi versenyen nagyon bátran kezdett, el is fáradt a végére, az utolsó előtti gátban botlott, ám ez már nem hiúsította meg az előzetes várakozásunkat, 56,06-os idővel lett második, 14 század másodperccel a szinten belül."


 Bánóczy Árpád

 

Akár két vasasos fiatalért is szoríthatunk majd a győri Eb-n, hiszen Bánóczy Árpád mellett Fodor Júlia Boglárka  – Bajzáné Marton Lívia tanítványa – néhány nappal korábban a Diákolimpia döntőjén, 100 méteres síkfutásban 12,33-as idővel szintén jogot szerzett a részvételre.

Két felnőtt közép- hosszútávfutónk a Magyar Ligában mérette meg magát. A hosszú kihagyás után tavasszal újra versenyezni kezdő Apáthy Sophie 800 méteren lett hatodik, míg a maratonista Jenkei Péter egyéni csúcsot elérve a második helyen ért célba  ötezer méteren.


Apáthy Sophie

Eredmények
VEDAC futó és ugrónap Serényi István emlékverseny, 2018.05.30.

serdülő fiú 1500 m:
1. Imreh Botond 4:51.74

ifjúsági fiú 400 m gát (0,84):
2. Bánóczy Árpád 56.06
3. Lendvai Máté 1:00.79

férfi 5000 m:
2. Jenkei Péter 14:44.35

női 800 m:
6. Apáthy Sophie  2:14.30


Hirdetések