Dobos Sándor, 2018.05.25. | Curling

A Magyar Curling Szövetség évzáró bankettjén volt oka örülni és ünnepelni a Vasas SC curling szakosztályának. Szép évet zárt gyarapodó közösségünk.

Ebben az évben is folytatódott a Vasas SC curling szakosztályának eredményessége mind a hazai, mind a nemzetközi versenyeken, de még ennél is fontosabb, hogy egyre többen curlingeznek a Vasasban, növekszik a létszám az utánpótlásban is.

Ezt emelte ki Dencső Blanka szakosztály-vezető is a csütörtöki évzáró banketten, ahol már kettős minőségben volt jelen, hiszen bekerült a Magyar Curling Szövetség elnökségébe.

„Négy évre választottak most elnökséget, úgy gondolom, nagyon fontos, hogy a Vasas is képviselje magát ebben a testületben. Most a három elnökségi tag egyike vagyok én. Örülök, hogy nemcsak a méretünk, hanem az eredményességünk is emelkedik folyamatosan, ez azt hiszem, önmagáért beszél” – fogalmazott az egyébként vegyes párosban bajnoki ezüstérmes Dencső Blanka, aki az év legtöbbet fejlődő versenyzőjének járó díjat is bezsebelte.

De díjakban nem volt hiány egyébként sem, az Év legtöbbet fejlődő férfiversenyzője Szabó Gergely lett, az Év legtöbbet fejlődő csapata a Vasas SC Girling, az Ev férfiversenyzője Nagy György, az Év női versenyzője Szekeres Ildikó, míg az Év csapata a Nagy György, Szekeres Ildikó páros. Ők a magyar bajnokság megnyerését követően az östersundi vegyes páros vb-n a 6. helyet érték el.

Az alábbi videóinterjúban röviden értékelték az évet a főszereplők.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

Az évzárón egyébként Bukta Zsuzsanna, a szövetség elnöke mindenkinek megköszönte a remek szezont, de köszöntötte a curlinges családot Molnár Gábor, a Magyar Olimpiai Bizottság sportszakmai munkatársa is. Ott volt az évzárón Urr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára és dr. Horváth Patrícia sportszakmai referens, valamint Markovits László, a Vasas SC elnöke és Polgár-Veres Árpád elnökhelyettes is.

A Vasas SC curlingezőinek 2017-18-as eredménysora:

Vegyes csapat országos bajnokság

1. MixSzuri (Csősz Orsolya, dr. Balázs Dávid, Szentannai Ágnes, Kiss Zsolt) – Csősz Orsolya és Szentannai Ágnes a Vasas versenyzője
6. Vasas Mix

Ifjúsági vegyes páros országos bajnokság

1. Joó Linda, Tatár Lőrinc
2. Dobor Dia Regina, Szarvas Kristóf
3. Nagy Viktor, Nagy Laura Karolina
4. Nagy Laura, Spiller Emilio
5. Nagy Lola, Kárász Raul

Egyéni országos bajnokság

Nők:

2. Szekeres Ildikó
3. Joó Linda

Férfiak:

1. Nagy György

Felnőtt B Liga:

4.: Vasas SC Muskétások (Nagy Viktor, Kárász Raul, Spiller Emilio, Asztalos Bálint, tartalékok: Nyerges Balázs, Cseh Balázs, edző: Sárdi Péter)

Ifi A Liga, lányok

1.: Vasas SC Girling (Joó Linda, Dobor Regina, Nagy Laura, Nagy Laura Karolina, tartalékok: Bartalus Anna, Nagy Lola Olimpia, edző: Bodor Gábor)

Ifi A Liga, fiúk  

2.: Vasas SC Muskétások (Nagy Viktor, Spiller Emilio, Nyerges Bálint, Asztalos Bálint, tartalékok: Likavcsán János, Cseh Balázs, edző: Sárdi Péter)

Felnőtt A Liga, nők

2. Hackers (Szarvas Mónika, Mercz Dóra, Patonai Ágnes, tartalékok: Dencső Blanka, edző: Zéman Adrienn)

3.: Vasas SC Girling (Joó Linda, Dobor Regina, Nagy Laura, Nagy Laura Karolina, tartalékok: Bartalus Anna, Nagy Lola Olimpia, edző: Bodor Gábor)
5. Vasas Nők

Felnőtt A liga, férfiak:

2. Vasas SC Titánok (Nagy György, Bodor Gábor, Nagy Viktor, Spiller Emilio, tartalékok: Rókusfalvy Zsombor, Jakab Zoltán, edző: Bodor Gábor)
5. Vasas G-Force

Vegyes páros vb, Östersund:

6. Nagy György, Szekeres Ildikó

KÜLÖNDÍJAK:

A XI. Westbay Hungarian Curling Mixed Doubles Cup világkupa versenyen elért első helyezésükért: Szekeres Ildikó, Nagy György

Az Olympic Hopes Budapest résztvevői, akik a 3. helyezést érték el a versenyen:
Nagy Laura Karolina, Joó Linda, Nagy Lola Olimpia, Spiller Tiziána, edző Nagy Gyöngyi

Az ISF Winter Games-en elért 1. helyezésért:
Nagy Laura, Spiller Emilio, edző Szekeres Ildikó

Az ifi világbajnokságon elért 5. helyezésért:
Dobor Regina, Joó Linda, Nagy Laura, Nagy Laura Karolina, Bíró Blanka, edző: Rókusfalvy András, segítő Nagy Gyöngyi, illetve Spiller Emilio, Kalocsay Ottó Dániel, Kovács Botond, Tatár Lőrinc, Nagy Viktor, edző Sárdi Péter, segítő Tóth Dániel.

Az Év legtöbbet fejlődő csapata: Vasas SC Girling (Joó Linda, Dobor Regina, Nagy Laura, Nagy Laura Karolina, Bartalus Anna, Nagy Lola Olimpia, edző: Bodor Gábor)

Az Év legtöbbet fejlődő női játékosa: Dencső Blanka

Az Év legtöbbet fejlődő férfi játékosa: Szabó Gergely

Az Év Női sportolója: Szekeres Ildikó

Az Év férfisportolója: Nagy György

Az Év edzője: Darryl Horne (Szekeres Ildikó és Nagy György edzője)

Az Év csapata: a Szekeres Ildikó, Nagy György vegyes-páros


Hirdetések