(A kecskeméti női és szabadfogású országos bajnoksággal ITT foglalkoztunk részletesen)

- Hogy esett?

Rosszabbra számítottam, azt hittem, sokkal kevésbé bírom majd. Ehhez képest majdnemhogy tökéletesen sikerült minden Kecskeméten. Pedig csak két hete kezdtem a tényleges birkózóedzéseket, összesen három alkalommal technikáztam, szóval mondhatjuk, hogy mindent emlékezetből kellett csinálnom.

- Annak tükrében, hogy februárban született a kisfiad, ez azért annyira nem meglepő…

Igen, bár hamarabb is kezdhettem volna a munkát, de eleinte csak cardio-edzéseket végezhettem, a kisfiam, Olivér ugyanis nem tudott befordulni a szülőcsatornába, így végül császármetszéssel jött világra. A hasizmomat még most sem terheljük százszázalékosan.

- Sokat egyébként nem töltöttél a szőnyegen az országos bajnokságon.

Valóban, a döntőt leszámítva minden meccsem véget ért az első menetben. A fináléban egy junior válogatott lány következett, az volt a negyedik meccsem, ott nem sikerült az elején győztes akciót véghezvinnem, de azért izgulni se nagyon kellett, mert össszeségében 11-0-ra hoztam a meccset. Jólesett újra versenyezni, tizenegy hónapja nem volt rá példa, remélem, mostantól sűrűsödnek ezek az alkalmak…

- A többi vasasos versenyzőre sem lehetett panasz.

Jól küzdött mindenki, szurkoltunk is egymásnak rendesen egész nap. Annak külön örülök, hogy a női mezőnyben ennyire erős csapat állt össze mostanra a Vasasnál. Remélem, sokáig így marad, és ősszel jó esélyekkel vágunk neki a csapatbajnokságnak.

- Októberben pedig a budapesti világbajnokságnak?

Nem titkoltam soha, az a célom, hogy ott legyek. Meglátjuk, mit bírok, most lesz egy ergometriás felmérés, abból kiderül, milyen állapotban vagyok. Szép fokozatosan szeretnénk felépíteni a felkészülést. Nagyon fontos a világbajnokság, de csak akkor, ha megfelelő formában leszek, mert annak, hogy elindulok, aztán kidobnak a teremből, semmi értelme.  Nyár végére tervezünk nemzetközi megmérettetéseket legközelebb, azokon sok minden eldőlhet. Szerencsére Olivér nagyon jó gyerek, és bírja az edzéseimet.

Nyilván ő most az első minden tekintetben.

Igen, és nagyon élvezem az anyaságot, a büszke apuka, Ákos (az edző-férj Wöller Ákos - a szerk.) pedig egyenesen szerelmes Olivérbe. Minden edzésen itt van velünk a kisfiunk, amíg én dolgozom, ő pár méterre tőlem alszik vagy nézeget. Tényleg nagy áldás, hogy ilyen nyugodt és alkalmazkodó.
 

- Gondolom, nem sok választása lesz, és pár év múlva ő is elkezdi az ovisbirkózást…

Majd meglátjuk, az biztos, hogy ebben a közegbe fog felnőni, de mi nem fogjuk erőltetni. A nagybátyját (Wöller Gergőt - a szerk.) viszont már néha úgy kell leállítani, mert állandóan mondja, hogy amint megtanul járni, ő már elkezdi tanítgatni Olivért. Ennyire azért nem sietünk...