Dobos Sándor, 2018.05.23. | Kosárlabda

A Vasas Akadémia csapata páratlan bravúrt végrehajtva jutott a másodosztályú bajnokság döntőjébe, amelyet – szintén meglepetésre – a Tehetséges Fiatalok együttesével vív majd. Az első mérkőzést szombaton rendezik, a Sport11-ben.

A Vasas Akadémia az alapszakasz hatodik helyén végzett, így jutott a rájátszásba, ahol először a Nyíregyházát, majd a Veszprémet búcsúztatta, mindkét alkalommal három mérkőzést követően, idegenbeli győzelemmel a végén.

Faragó Péter még az ősszel vette át az irányítást Saeed Armaghani vezetőedzőtől, akivel akkor egy győzelemmel és hat vereséggel állt a csapat a tabella utolsó előtti helyén. Innen sikerült előbb egyenesbe jönni, majd a 12. sikerrel után kivívni a felsőházi rájátszás lehetőségét. A többi már ismert, mára a csapat oda jutott, hogy megnyerheti a bajnokságot.

„A srácoknak most egy kicsit több idejük van arra, hogy felfogják, mi történik velük, ugyanis egy hetet tudunk készülni a döntőre. Kikerültünk az elmúlt hetek ritmusából, amikor 3-4 naponta játszottuk a mérkőzéseket” – fogalmaz a vezetőedző a Vasas Akadémia aktuális és örömteli feladatairól.

„Nem látom a srácokon az elbizakodottságot, nem is lenne ez reális, hiszen nem mi vagyunk a párharc esélyesei. Eddig mindkét legyőzött ellenfelünk nálunk előkelőbb helyezést ért el az alapszakaszban, és ez most is így van, ráadásul a TF kétszer is legyőzött bennünket. A külvilág számára természetesen bravúrnak tűnhet mindkét továbbjutásunk, a srácok viszont belülről a helyén tudják kezelni a helyzetet. A nagy erényünk az volt, hogy a tudásunk és felkészültségünk a bajnokságnak éppen ebben a szakaszában jött ki. A riválisok az alapszakaszban azért voltak jobbak, mert végig kiegyensúlyozottan teljesítettek. Mi nem, hiszen rosszul kezdtük a bajnokságot. Sokan várták, hogy elfogy majd a lendületünk, de nem fogyott el, éppen ezért kimondhatom most már, hogy az, amit véghez vittünk, valamivel azért több volt, mint lendületből fakadó eredményesség. Ez egy felépített teljesítmény, és az igazi bravúr nem ennek a produktumnak a felépítése volt, hanem az, hogy ezen fent is tudtunk maradni.”

Már a Nyíregyháza kiverése is nagy szó volt, de ugyanez a helyzet a Veszprém búcsúztatásával is. De mi döntött a harmadik meccsen?

„Az, hogy az egész mérkőzés során jól játszottunk és mi irányítottunk. A kérdés igazán az volt, hogy mikor fogyunk el, és ez mennyibe fog majd kerülni nekünk. Tízpontos vezetésünknél törvényszerű volt, hogy visszaesünk majd, de ha őszinte vagyok, inkább úgy fogalmaznék, a rutintalanságunk miatt nem volt tíz pontnál is nagyobb már a különbség akkor. A végén ki kellett védekezni a továbbjutást, és ez sikerült. Taktikailag meg tudtuk valósítani azt, amit elterveztünk, ez volt a siker kulcsa” – mondja a vezetőedző.

Faragó Péter hozzáteszi, a visszajelzések nagyjából egyoldalúak a siker után, rengetegen gratuláltak, de természetesen vannak  olyanok is, akik az irónia és az irigység vegyes érzésével tekintenek a Vasas Akadémia döntőbe jutására.

„Egy biztos: ez a menetelés egy teljes mértékében világos és egyértelmű visszajelzés arra vonatkozóan, hogy amit csinálunk, azt jól csináljuk.”

No, de tovább lehet-e írni ezt a sikertörténetet?

A döntőbeli rivális, a Tehetséges Fiatalok csapata először a PVSK-t búcsúztatta, ráadásul két mérkőzésen, hiszen idegenben is tudott győzni 66-61-re. Ezután jött a már a MEAFC ellen is botladozó, az A csoportba igyekvő Oroszlány elleni párharc. Először 72-62-re kikapott a TF idegenben, majd jött a hazai 85-78-as siker és a mindent eldöntő, egypontos győzelem Oroszlányban – Memir Mehmedovic csapata így jutott a döntőbe.

Faragó Pétert nem lepte meg a Tehetséges Fiatalok teljesítménye, hiszen stabil csapatról van szó. Ezzel együtt sem lehet más a cél, mint a győzelem a döntőben.

„Reális lehet a siker, természetesen. Ha meg tudjuk valósítani azt a játékot, amit megbeszélünk, és jól tudunk reagálni azokra a pillanatokra, amik nem úgy alakulnak, ahogy elgondoljuk, győzhetünk. Az egy dolog, hogy eltervezünk valamit, tudni kell gyorsan változtatni, ha nem úgy alakul a meccs, ahogy kigondoltuk. Az biztos: elsőnek nem mi szeretnénk alkalmazkodni” – tette hozzá a szakember.

A döntő párharcának sajátossága, hogy mindkét csapat ugyanabban a csarnokban, a Sport11-ben játssza hazai meccseit, így idegenben is "hazamegy" majd. Faragó Péter szerint ez mindkét együttesnek ideális tényező.

Mint ahogyan a szurkolóknak is! A Vasas Akadémia csapata szeretettel vár mindenkit a döntő meccseire, hiszen egy biztos: nemcsak az egyik oldalon szerepelnek majd tehetséges fiatalok a döntőben!

Az NB I/B Piros csoportja döntőjének mérkőzései:

Május 26., szombat: Tehetséges Fiatalok – Vasas Akadémia (18:30, Kánai út, Sport11)
Május 30., szerda: Vasas Akadémia – Tehetséges Fiatalok (18:00, Kánai út, Sport11)
Június 2., szombat: Tehetséges Fiatalok – Vasas Akadémia (18:30, Kánai út, Sport11)


Hirdetések