Papp György vezetőedző néhány nap távlatában így vélekedett:
- Egész héten nagyon alaposan készültünk, speciális technikai és taktikai elemeket gyakoroltunk. A lányok egységes csapatként, hatalmas elszántsággal játszották végig a találkozót. Nagy sakkjátszma volt a mérkőzés, Köstner Vilmos kollégámmal végig egymás lépéseire reagáltunk. A győzelem nagyon nagy bravúr lett volna, bár a második félidő végjátékában akár ez a lehetőség is benne volt. A bal és a jobbszélről, beállóból is ziccereket hibáztunk, belelőttük a kapusba a labdákat, így a végjáték nagyon izgalmas lett.

A második félidőben a játékvezetők két alkalommal is enyhén szólva nem a mi javunkra ítéltek. Egyszer Pollakovát tiszta helyzetben elütötték, nem hogy hetest nem kaptunk és emberelőnyt, hanem a csapatkapitányként, teljesen normális hangnemben reklamáló Gaál Adrient állították ki. A másik is egy hasonló belemenés volt.
Röviddel a vége előtt – egy gólos hátrányunknál - azt hiszem a bírók is azt gondolták, már úgysem történik semmi és talán kompenzálni akartak. Előbb passzív játék miatt elvették a labdát a hazaiaktól, majd két másodperccel a vége előtt kaptunk egy szabaddobást a felezővonaltól két méterre.

Mivel ez a baloldali átlövő helyén volt, teljesen logikusnak látszott, hogy jobbkezes játékos végzi azt el. Az ellenfeleink is ennek szellemében állították fel a sorfalat, rosszul. A nagy távolság – 18 méter - miatt nem hiszem, hogy számítottak arra, hogy valaki komolyan kapura lő, esetleg egy ívelésre, mert a kapus is a sorfal mögé helyezkedett.
Gaál Adriennek szóltam, hogy Nagy Kriszta teljes erőből egyenesen dobja el a labdát. Kriszta vállalta a dolgot. Időközben már ő is felismerte a lehetőséget és nagy erővel bebombázta a kapuba a labdát.

Az utolsó másodpercek hőse Nagy Krisztina így emlékezett:
- Pályafutásom alatt jó párszor dobtam időntúli szabaddobást, de olyat, amelyikből gól született, talán még ifjúsági játékosként egyszer. Ez persze nem azt jelenti, hogy eleve remény nélkül áll oda az ilyen szituációhoz az ember.
Amikor felálltunk, egyből láttam, hogy a derecskeiek sorfala úgy helyezkedik, mintha jobbkezes játékos állna velük szembe. Tőlem jobb oldalra húzódva, a kapu bal oldalát fedezték és a kapusuk is a sorfal mögé állt. Szinte felkínálták a kapu másik részét. Ekkor elhatároztam, hogy amint a játékvezető sípol, azonnal ellövöm a labdát, hogy ne legyen idejük korrigálni. A pontos célzás még hátra volt, de ez sikerült, így a kapufáról a hálóba vágódott a labda.
A hazaiak először fel sem fogták, hogy bement, azt hiszem nem vették komolyan az egészet, nem hitték el, hogy gólt kaphatnak majdnem a félpályáról, a hosszabbításban.