Dobos Sándor, 2018.05.15. | Úszás

Az egyesületi rangsorban a 7. helyen zárt a Vasas SC a békéscsabai medencés hosszútávúszó ob-n. Labán Eszter és Horváth Lili megnyerte korcsoportjának versenyét.

Békéscsabán rendezték meg a medencés hosszútávúszó országos bajnokságot, ez a verseny egyfajta felevezetőviadal, lényegében egy erős edzéssorozat a szezon központi eseményei előtt.

Ezzel együtt is érdemes rajta részt venni, a Vasas SC kilenc úszóval képviseltette magát.

Labán Eszter nyerni tudott az U16-17-esek mezőnyében 1500 méteren.

„Jól éreztem magam a hétvégén, őszintén szólva meglepődtem, hogy megnyertem a távot, mert ezekre a versenyekre leginkább az egyesületi pontszerzés miatt járunk. Persze, minden versenyen a legjobb eredmény a cél, most is ez volt, és nagyon örülök, hogy sikerült majdnem 6 másodperccel megjavítani az egyéni csúcsomat. Készülünk az ifjúsági országos bajnokságra, ahol szeretném megúszni az Eb-kvalifikációt érő időt” – mondta Eszter, akinek fő számai a 200 pillangó és a 400 vegyes.

Horváth Lili ugyancsak aranyérmet nyert, méghozzá 5 kilométeren.

„Én csak vasárnap úsztam, de ez nem is baj, mert egy héttel korábban egy másik versenyen is indultam. Volt egy kis fáradtság bennem, és hát az 5000 méter egyébként is csak egy kirándulás, most egy évre elég is volt belőle. Örülök, hogy a korosztályomat sikerült megnyerni, de azért az időn még lehet javítani, jövőre, egy jó edzés volt ez a verseny. A fő számom továbbra is a 400 vegyes, az ifi Európa-bajnokságra koncentrálok, de előtte az ifi ob-n is jó lenne jó időket úszni, egy-két érmet bezsebelni, és hát a váltóval szeretnénk nagyot alkotni.”

Szabó-Feltóthy Eszternek is az ifjúsági Európa-bajnokság áll a fókuszban, ez nem kérdés, de jó edzéslehetőség volt ez az országos bajnokság.

„A cél tényleg az edzés volt, hiszen mi nem a nyíltvízi versenyekre készülünk. Edzésnek viszont nagyon jól sikerült. Az 1500-at háton úsztam végig, míg 5000 méteren sikerült egyenletes teljesítményt nyújtanom, egyenletesen úsznom, ami nem mindig sikerül edzéseken. Két hét múlva lesz az ifi országos bajnokság, de igazán nagyot úszni majd az Európa-bajnokságon szeretnék. A 200 hát a fő számom, de valószínű megpróbájuk még a 200 vegyest is.”

Eredmények – medencés hosszútávúszó országos bajnokság, Békéscsaba:

1500 méter

U14-15, lányok:
8. Beregszászi Enikő (18:24.17)

U16-17, lányok:
1. Labán Eszter (17:39.70)
4. Szklenár Flóra (18:06.80)
9. Szabó-Feltóthy Eszter (18:30.10)

U16-17, fiúk:
13. Pintér Áron (17:25.81)

U18-19, lányok:
6. Szolnoki Alexandra (18:31.87)

3000 méter

U12-13, fiúk:
40. Tumbász Noel (39:35,94)

U12-13, lányok:
10. Katula Panni (37:52,83)

5000 méter

U14-15, lányok:
6. Beregszászi Enikő (01:03:04.50)

U16-17, lányok:
1. Horváth Lili (01:00:49.42)
3. Szabó-Feltóthy Eszter (01:01:54.75)
11. Szklenár Flóra (01:03:54.94)

U16-17, fiúk:
13. Pintér Áron (01:01:49.25)


Hirdetések