Dobos Sándor, 2018.04.11. | Jégkorong

Farkas Botond is elutazik szerdán Kijevbe a divízió 1/B-s vb-re, ahol méltón képviselné klubját, a Vasast.

Glen Williamson, a magyar U18-as válogatott szövetségi kapitánya a keddi, Szlovákia elleni felkészülési mérkőzés után kijelölte az április 14-én, Kijevben kezdődő divízió 1/B-s világbajnokságra a magyar csapat keretét. Nagy örömünkre ott van a listában Farkas Botond, a Market-Vasas védőjátékosa.

Fiatal lesz a mieink kerete, hiszen kilenc 2001-es születésű hokis lesz ott Ukrajnában, de akad 2002-es születésű kerettag is. Botond hatalmasat fejlődött az elmúlt időszakban, a szezont még az ifjúsági csapatunkban kezdte, de aztán már a juniorokkal szerzett bajnoki bronzérmet.

Felidézzük most azt a beszélgetést, amit augusztusban folytattunk Botonddal, akkor így nyilatkozott:

„Nagyon örülök, hogy Balu lett az edzőnk, és szerintem a csapat egész jó lesz, annak ellenére, hogy kicsit kevesen vagyunk. Kilencéves koromban váltottam a fociról a jégkorongra, ami az életem részévé vált. Minden nap itt vagyok, és elég komoly célokat tűztem ki magam elé. Rövid távon azt, hogy minél jobb helyezést érjünk el a bajnokságban, minél többet fejlődjek, hosszabb távon pedig azt, hogy bekerüljek a válogatottba.”

Nos, bekerült, és ott is maradt.

„Februárban hívtak meg először az U18-as válogatottba, akkor két részre osztották a csapatot, én Franciaországba utaztam, ott játszottunk edzőmeccseket. Kicsit meglepődtem, hogy most, a szlovákok elleni edzőmeccsek után az én nevem is ott van a vb-keretben, de szerintem sokat tettem azért, hogy ott legyek” – mondja Boti, aki korábban az U16-os válogatottal járt Kanadában, de az U17-es nemzeti csapatban is gyakorolhatott.

A kérdésre, miszerint hogyan értékeli a mostani bajnoki szezont, ami nagyban hozzájárult a keretbe kerüléséhez, így válaszol:

„Először augusztusban volt szó arról, hogy aki jól teljesít az ifiknél, az kap lehetőséget a juniorok között. Ketten kerültünk fel először, és sikerült ott maradnom. Tényleg korán felkerültem, de azt hiszem, sikerült nagyon jól beilleszkednek, jól fogadtak a társak. Szeretném megköszönni a lehetőséget Horváth Andrásnak, Ladányi Balázsnak és Revák Zoltánnak. Legszívesebben az utolsó meccsre emlékszem vissza, amikor megnyertük a bronzérmet.”

A vb-n sem epizódszerepre készül Botond.

„Nyilván a fiatalok között vagyok én is ebben a válogatottban, de szerencsére sokat játszottam eddig, az utolsó felkészülési meccseken is játszattak előnyben és hátrányban is. Tűztem ki magam elé célokat, a többiekkel is, legfőképpen azt, hogy jó lenne megnyerni a vb-t, hogy eggyel feljebb szerepeljünk. Szeretném, hogy jól menjen a játék, szeretnék hasznos tagja lenni a válogatottnak, és méltón szeretném képviselni a Vasast a vb-n.”

A világbajnokság április 14-én kezdődik Kijevben.

A magyar válogatott kerete:

Gönczi Lajos, Horváth Dominik – kapusok

Falus Ádám, Farkas Botond, Horváth Milán, Ortenszky Tamás, Pokornyi Dávid, Seregély Máté, Szécsi Patrik – védők

Almási Márk, Ambrus Gergő, Dézsi Bence, Horváth László, Keresztes Levente, Kovács Alex, Kovács Sebestyén, Kozma Ferenc, Papp Kristóf, Péter Donát, Révész Marcell, Sárdi Máté, Szűcs Ádám – csatárok

A világbajnokság programja:

Április 14., 19:00 Magyarország–Románia
Április 15., 19:00 Magyarország–Olaszország
Április 17., 19:00 Magyarország–Ukrajna
Április 18., 15:30 Magyarország–Japán
Április 20., 15:30 Magyarország–Ausztria


Hirdetések