Dobos Sándor, 2018.04.06. | Sportlövészet

Megnyerte a 10 méteres felnőtt ob-t Százhalombattán a Vasas-APLE légpuskás versenyzője, még két érem a mienktől!

Százhalombattán szerda óta zajlott a 10 méteres sportlövő országos bajnokság a légpisztolyos és légpuskás mezőny számára ifjúsági, junior és felnőtt szinten egyaránt. A Vasas-APLE szakosztálya leginkább a junior és felnőtt női kiírás tekintetében bizakodhatott jó eredményben, és pénteken fel is került a pont az „i”-re. Hurai Viktória ugyanis megnyerte a felnőtt ob-t, Kozma Nikolett, aki a juniorok között ezüstérmes lett szerdán, bronzéremmel zárt.

Ez a harmadik aranyérem a Vasas-APLE számára, hiszen a mixed párosok juniorversenyét Gáspár Lalita és Wittmann Péter nyerte meg csütörtökön, és a junior női csapatunk országos csúccsal lett bajnok. Korábban a Wittmann Péter, Kozma Bence, Glázer Gergely Bence az ifik között ezüstérmes, a juniorok között bronzérmes lett csapatban. 

Hurai Viktória kitörő örömmel nyilatkozott pénteken délután, a helyszínen:

„Az első két nap nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Először ugyan bekerültem az egyéni döntőbe, de csak hatodik lettem a juniorok között, nagyon mozgott a fegyver, nagyon izgultam. Második nap vegyes párost lőttünk Glázer Bencével, ő nagyon ügyesen végigküzdötte az alapversenyt, én is igyekeztem, de hatodikak lettünk. Ma az első 20 lövésem brutálisan rossz volt érzésre, állítanom kellett a válltámaszon, elég sokat ahhoz képest, amennyit szoktam. Aztán az utolsó 40 lövés már érzésre is nagyon jó volt, nagyon feldobódtam. Második helyen jutottam döntőbe, ami nagyon jó, és ezzel el is értem a célomat, hiszen döntőbe szerettem volna jutni. 620-623 közötti eredményt terveztem, ez összejött. A döntő előtt iszonyatosan izgultam, életemben nem izgultam ennyire.

Remegett mindenem, megettem egy szelet csokit, és hányingerem lett tőle, szóval nagyon rosszul indult az egész. Viszont közben élveztem is az versenyt, nagyon kicsi volt a különbség Hanák Gabi és köztem, az utolsó 4-5 lövésnél még jobban izgultam. Magamat szerettem volna legyőzni ebben a szituációban, magamnak szerettem volna bizonyítani az első két nap után. Az elmúlt két napban nem éreztem jól magam, hazamentem a versenyek után, nem csináltam semmit, magam alatt voltam. De úgy jöttem le erre a felnőttversenyre, hogy igenis megpróbálom a maximumot kihozni magamból, hiszen nem véletlen van mögöttem az a sok munka. Sikerült. Csapatban harmadikok lettünk, szerettünk volna nyerni, de ennek az eredménynek is örülünk.”

A Vasas-APLE érmei (hét):

Aranyérmesek: Hurai Viktória (egyéni, felnőtt), Hurai Viktória-Gáspár Lalita, Kozma Nikolett (junior női csapat), Wittmann Péter-Gáspár Lalita (mix páros)

Ezüstérmesek: Wittmann Péter, Kozma Bence, Glázer Bence (ifi csapat), Kozma Nikolett (junior női egyéni)

Bronzérmesek: Wittmann Péter, Kozma Bence, Glázer Bence (junior csapat), Kozma Nikolett (női felnőtt egyéni), Hurai Viktória, Gáspár Lalita, Kozma Nikolett (felnőtt csapat)

Hurai Viktória, Kozma Nikolett és Gáspár Lalita (Fotók: Vasas Attila)

10 méteres országos bajnokság, Százhalombatta:

Nők, felnőttek:

1. Hurai Viktória (Vasas-APLE) 246.7 (620.0)
2. Hanák Gabriella (Honvéd) 245.7 (621.0)
3. Kozma Nikolett (Vasas-APLE) 224.6 (615.0)
5. Gáspár Lalita (Vasas-APLE) 162.5 (616.0)

A csapatversenyben:

3. Vasas-APLE (Gáspár Lalita, Hurai Viktória, Kozma Nikolett)

Korábban, junior, nők:

1. Horváth Lea (KVSE) 249.2 (621.0)
2. Kozma Nikolett (Vasas-APLE) 245.6 (618.0)
3. Mészáros Eszter (TIG) 223.3 (622.0)
5. Gáspár Lalita (Vasas-APLE) 182.6 (621.0)
6. Hurai Viktória (Vasas-APLE) 161.0 (618.0)

A csapatversenyben a Vasas-APLE triója felnőtt országos csúccsal (1856.9 körrel) lett aranyérmes. 

Junior, férfiak:

1. Mangó Marcell (CTSE) 142.6 (616.0)
2. Pekler Zalán (FSLK) 142.5 (627.0)
3. Vas Péter (FSLK) 142.4 (619.0)
7. Wittmann Péter (Vasas-APLE) 141.8 (619.0)

A csapatversenyben a Vasas-APLE triója bronzérmes lett az FSLK és az UTE mögött 1800.0 körrel., az ifiknél ezüstérmes lett ugyanez a csapat, 1199.2 körrel az UTE mögött.

Junior, mixed páros:

1. Gáspár Lalita, Wittmann Péter (Vasas-APLE) 496.7
2. Bajos Gitta, Pekler Zalán (FSLK) 488.2
3. Dénes Eszter, Prágai Patrik (UTE) 424.5


Hirdetések