Jenkei Dániel, 2018.04.05. | Úszás

A debreceni országos bajnokságot elemezzük edzői és versenyzői szemmel.

Ha csak a számokat nézzük, a Vasas SC 2 ezüsttel, 4 bronzzal és több pontszerző helyezéssel az egyesületi rangsor hatodik helyén végzett a 2018-as úszó országos bajnokságon. Ez kéthelynyi előrelépést jelent a tavalyihoz képest. Idén a BVSC lett a legeredményesebb klub, megelőzve az egri és a győri műhelyt.

- Összességében elégedett vagyok, hasonló éremtermést hoztunk, mint a tavalyi ob-n, igazából apróságokon múlik ilyenkor a végső kimenetel. Galamb Szimonetta például lebetegedett a verseny előtt, pedig 100 pillangón ő is éremesélyes volt, és Kutasi Máténak is voltak egészségügyi problémái. Floridából, melegégövi edzőtáborból jöttünk haza, közel negyven fok hőingadozás mellett, ami megviselte a sportolók szervezetét, erre majd jobban figyelünk a jövőben. - kezdte értékelését honlapunknak Dr. Egressy János, a Vasas úszó szakosztályának vezetőedzője.

- György Réka  egyértelműen húzóembere volt a Vasasnak,  de egyelőre nem tudja megközelíteni a korábbi időeredményeit, még bele kell szoknia az amerikai rendszerbe, az pedig közös kihívásunk, hogy megtaláljuk azt a módszert, amivel összhangba hozhatóak a kinti és az itthoni céljai. Szabó-Feltóthy Eszter ezüstérme azért volt fontos, mert így gyakorlatilag biztosan ott lehet Helsinkiben az ifi eb-n, sőt, az ifjúsági olimpiai kvalifikációra is mutatkozik némi esély az ő esetében. Horváth Lili szintén korosztályos Eb-résztvevő lehet 400 vegyesen. 

- Az egyéni eredmények mellett a váltóbronz is nagy élmény volt számunkra, kijött a Vasas-szív, nálunk sokkal jobb lehetőségekkel bíró úszóklubokkal vettük fel a versenyt, egymásért küzdöttek a lányok, és remek egyéni csúcsokat úsztak. Nem kizárt, hogy pár éven belül bajnok váltója lesz a Vasasnak. Nagy hiányzónk volt Sós Dániel, ő most nem szakította meg az amerikai felkészülését, hiszen hamarosan Indianapolisban kell olyan időt úsznia, amivel kijuthat a felnőtt Eb-re. Erre szerintem minden esélye megvan. – zárta összegzését a szakvezető.

Ahogy Egressy-mester is utalt rá, György Réka négy bronzérmével kiemelkedett a vasasos küldöttségből:

- Jó érzés volt itthon lenni, ilyenkor mindenki tárt karokkal vár, ez pedig magára a versenyre, illetve a szezon hátralévő részére is pluszenergiákat adott. Összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel, a körülményekhez és a formámhoz képest sikerült a maximumot nyújtanom. Nem lett volna reális, hogy jobb időket vagy helyezéseket érjek el, mivel nekem most nem a magyar bajnokság volt a fő versenyem, hanem a két amerikai bajnokság, a február közepén rendezett ACC, illetve az NCAA, ami az országos bajnokság előtt két héttel volt. A debreceni úszások közül talán a 4x200as gyorsváltóban első emberként úszott 200 gyorsos időmmel vagyok a legelégedettebb. Hiába úsztam szintet az Eb-re, tudom, hogy ez a teljesítmény még édeskevés a csapatba kerüléshez. Május közepén Indianapolisban szeretnék javítani az időeredményeimen, és ez által bekerülni az utazócsapatba. – mondta el úszónőnk.

Szabó-Feltóthy Eszter így értékelte az ezüst -és bronzérmét:

- Hosszú Katinka távollétében is erős mezőny gyűlt össze az ob-n. Jól ment az úszás, 200 háton a nevezési lista alapján a harmadik legjobb időm volt, de tudtam, hogy nagy harc lehet a második helyért. Örültem nagyon, hogy összejött, és úgy néz ki, ezzel az ifi Eb-re is kvalifikáltam magam. A váltó pedig mindig különleges dolog, szurkoltam a gyorsváltónak, az pedig a hab volt a tortán, hogy a vegyesen végül érmet nyertünk.

A férfimezőnyben a mindössze 19 éves Kutasi Máté révén voltunk érdekeltek, aki 200 mellen ezüstérmet nyert:

- Összességében elégedett vagyok, bár kicsit szerettem volna jobb időt úszni, de még így is sikerült az egyéni csúcs. Jó formában voltam a verseny előtt, maximum egy másodperc maradt bennem, de ebben apró betegség is akadályozott. Mostantól a június végi Budapest Openre koncentrálok, hiszen ott lesz utoljára esélyem az Eb-kvalifikációra.


Vasas-eredmények:

Nők –

50 m pillangó

6. Galamb Szimonetta

50 m hát

4. Galamb Szimonetta  

7. Szabó-Feltóthy Eszter

100 m hát

3. György Réka

5. Galamb Szimonetta

7. Szabó-Feltóthy Eszter

100 m pillangó

5. Galamb Szimonetta

200 m hát:

2. Szabó-Feltóthy Eszter

200 m mell:

6. Szabó-Feltóthy Laura

200 m pillangó:

7. Labán Eszter

200 m vegyes:

3. György Réka

6. Szabó-Feltóthy Eszter

400 m vegyes

3. György Réka

5. Horváth Lili   

6. Labán Eszter

800 m gyors

8. Horváth Lili

4x100 m gyorsváltó

7. Vasas SC (György Réka, Labán Eszter, Galamb Szimonetta, Horváth Lili)

4x200 m gyorsváltó

6. Vasas SC (György Réka, Labán Eszter, Szabó-Feltóthy Eszter, Horváth Lili)

4x 100 m vegyesváltó

3. Vasas SC (György Réka, Galamb Szimonetta, Szabó-Feltóthy Eszter, Horváth Lili)

Férfiak -

100 mell

8. Kutasi Máté

200 mell

2. Kutasi Máté


Hirdetések