Jenkei Dániel, 2018.03.29. | Röplabda

A tavalyi év után idén második alkalommal rendezte meg a Vasas a szupermini korosztály egyik kiemelt tornáját.

Szupermini csapatunknak kevesebb alkalma volt az idei szezonban megmérettetni magát, így még az idei fő versenyük, az OMK (Országos Mini Kupa) előtt mindenképp szerettük volna, ha a felkészülés jegyében versenykeretek között lépnek pályára. – mondta el honlapunknak Tamasi István, a röplabda szakosztály vezetője.

A tornára az alábbi csapatok fogadták el meghívásunkat: BVSC, KRA, Szegedi RSE, BRSE 1,2,3 valamint a Vasas Óbuda 1 és 2 számú csapata. A tornán a Magyar Röplabda Szövetség által elfogadott szabályok szerint játszottak a csapatok, amely egy hónappal az Országos Szupermini Kupa előtt kiváló erőfelmérő volt valamennyi résztvevőnek.

Minden csapatra hat-hat mérkőzés várt a nap folyamán. A csapatok két négycsapatos csoportban kezdték meg a küzdelmeket. A csoportmérkőzéseket követően pedig közös ebéd következett, majd a keresztjátékokkal és a helyosztó mérkőzésekkel zárult az eseménydús nap.

Szappanos Máté Vasas-edző értékelése: - Nagyon jól szolgálta a felkészülésünket ez a verseny, hiszen az ország legjobb nyolc csapat vett részt a tornán véleményem szerint. Mi két csapattal indultunk a versenyen. Több kiélezett és a korosztályhoz képest magas színvonalú mérkőzést sikerült játszanunk. A Vasas 1 csapata a második helyen zárta a csoportját, míg a Vasas 2 harmadik lett, ennek eredményeképp az elődöntőbe jutásért pont egymással kellett megmérkőzniük. A papírformának megfelelően a Vasas 1 került ki győztesen, így ők jutottak be a legjobb 4 közé, ahol a BRSE 1 várt rájuk. Az első szettben kissé görcsösen, sok hibával játszottunk, a második szettben viszont szépen küzdöttünk, de a végjátékban ejtett 2 hiba sajnos nem fért bele így, 2:0-ra elvesztették a mérkőzést. A bronzért játszhattunk a KRA csapatával, akiket magabiztosan sikerült legyőznünk 2:0-ra. A Vasas 2 az ötödik helyért játszott a Szeged csapatával, akiket egy végletekig kiélezett, szoros mérkőzésen sikerült legyőzni 2:1 arányban. Összességében nagyon hullámzóan teljesítettük, akár adott szetten belül is. A megszokottnál több hibával röplabdáztunk, de egy kiváló erőfelmérő volt a lányoknak és nekem is. Dolgozunk tovább, és megpróbáljuk még stabilabbá tenni a játékunk az OMK-ig.

A torna végeredménye:

  1. BRSE 1.
  2. BRSE 2.
  3. Vasas 1
  4. KRA
  5. Vasas 2
  6. Szegedi RSE
  7. BVSC
  8. BRSE 3

Különdíjasok: Fekete Ramóna (BRSE 1), Kuba Boglárka Erika (BRSE 2.) Mihálszki Vilma (Vasas 1.) A különdíjakat Török Kata a Vasas Óbuda felnőtt csapatának válogatott játékosa adta át.


Hirdetések