Jenkei Dániel, 2018.03.21. |

Bodnár Gina szabadstílusban diadalmaskodott.

Szlovákiában, Skalkán rendezték a Sífutó Szabadstílusú Magyar Bajnokságot, amely egy nemzetközi FIS-versennyel volt egybekötve, így szlovák és lengyel versenyzőkkel kiegészülve, tömegrajttal startoltak az országos bajnokság résztvevői.

A hölgyek között 10 km-en Bodnár Gina révén voltunk érdekeltek, aki remek versenyzést mutatott, hiszen az első kör végén élre állt, és meg is tartotta pozícióját. Végül több mint negyven másodperces előnnyel lett felnőtt magyar bajnok, életében először:

- Engem is meglepett, hiszen ez volt az első ilyen versenyem a felnőttek között, ráadásul a szezon korábbi részében nem igazán éreztem magam jó formában. Most szépen összejött minden, a saját versenyzésemre tudtam koncentrálni, és összességében nagyon boldog vagyok. Ez a bajnoki cím motivációt ad, hogy tovább fejlődjek a következő téli olimpiáig, nemcsak sífutásban, hanem biatlonban is. – mondta el honlapunknak az aranyérmes versenyző.

A férfi felnőtt mezőnyben a vasasos Gyallai Soma bronzérmes lett, Gyallai Máté pedig utánpótlás bajnoki címet szerzett, akárcsak Veres Mirella és Balogh Zoárd.

Ezzel a sífutószezonnak még nincs vége, hiszen most hétvégén a szabadstílus után klasszikus kategóriában is országos bajnokságot rendeznek.


Hirdetések