Jenkei Dániel, 2018.03.20. | Kézilabda

Remek eredményt értek el Varga Márta tanítványai az ifjúsági bajnokságban.

DVSC TVP-Vasas SC 31-31 (16-20)

Vasas: Ság (kapus), Ádám, Kuczora 10 (4), Varjú 4, Szeberényi 6, Arany 6, Kondrát 1.

Csere: Kastl (kapus), Török, Szentkeressy-Kovács 3, Sebők, Házi 1.

Kiállítás:10 perc, ill.14 perc
7 méteres: 5/3, ill.4/4

Varga Márta, vezetőedző: - Remekül kezdtük a mérkőzést: Arany Rebeka indításból, Kuczora Csenge átlövésből volt többször is eredményes, Szeberényi Flóra és Varjú Liliána pedig a nyitott védekezés elleni betörésekből jeleskedett, így négygólos előnnyel fordultunk. Felkészültünk a második félidei nyomásra, zsinórban három kiállításunk volt, ellenfelünk szépen kihasználta ezeket a létszámelőnyöket. Kicsit lazult a védekezésünk, így máris átvette a vezetést ellenfelünk. A magas hőfokú találkozók minden jegyét magán hordozta a játékunk. Talán az időkérés során sikerült egy kicsit megnyugodnunk és zárkózni tudtunk, sőt, Szentkeressy-Kovács Renáta indításgóljával újra vezettünk. Rendkívül fordulatosra sikeredett a végjáték is: hibáztunk támadásban, és fegyelmezetlenségünket  - az új szabályok értelmében - büntetővel honorálta a játékvezető, ellenfelünk pedig kihasználta a lehetőséget és kiegyenlített. Nagyon fordulatos találkozón sikerült egy pontot elhoznunk a bajnoki címre is pályázó DVSC otthonából, ami mindenképpen nagy fegyvertény. Az ilyen kiélezett végjátékokból lehet igazán tanulni!


Hirdetések