2018.02.23. | Kézilabda

A Vasas SC csapata a bajnoki bronzérmeshez utazik szombaton.

Bár az MTK ellen fájó volt a 24-20-as vereség január végén, azóta két olyan bajnokit játszott a Vasas csapata, amely bizakodásra ad okot.

A Siófok ellen egy pici hiányzott a hatalmas bravúrhoz, azaz a pontszerzéshez, míg a bajnoki címvédő, Bajnokok Ligája-győztes szupercsapat, a Győr ellen 26-18-ra kaptunk ki, és ez a nyolcgólos különbség mindenképpen a vállalható kategóriába tartozik.


Németh Nedda bizakodik a meccs előtt (fotó: Vasas Attila)

A márciusi három hazai meccs előtt (sorrendben a Dunaújváros, a Ferencváros és a Kisvárda érkezik az Elektromos-csarnokba) egy idegenbeli következik a hétvégén, de azért olyan messzire nem kell utaznia a lányoknak, Érden lépnek fel. Mondani sem kell, hogy ez a találkozó, és a papírformának megfelelően a három márciusi hazai is a Kecskemét elleni április 7-i idegenbeli mérkőzésre való felkészülés jegyében telik majd. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne vágyna és ne tenne meg mindent a csapat a kellemes meglepetés és a tisztes helytállás eléréséhez.

Németh Nedda beszélt a szombati bajnokiról, ő is abban bízik, hogy megint jó lesz ránézni a mieinkre.

„Egy jó mérkőzésre számítok, nagyon jó csapat az Érd, de mi mindent meg fogunk tenni, hogy megnehezítsük a dolgát, és hogy ne okozzunk csalódást senkinek. Készültünk erre a bajnokira a szokásoknak megfelelően, bizakodó vagyok. A Győr ellen helyt álltunk, szerintem a nyolcgólos vereség vállalható volt, és bár nem mindenki játszotta végig a kulcsfontosságú játékosaik közül a meccset, nekik azért a második, harmadik soruk is nagyon erős. Emelt fővel jöttünk le a pályáról, nem úgy, mint az első meccsen, még ősszel.”

S hogy mi lehet a kulcs ahhoz, hogy az Érd ellen is szoros, de legalábbis vállalható legyen a végeredmény?

„Mindenféleképpen jól kell visszarendeződnünk, mert nagyon erősek a lerohanásaik. Nem csupán vonalra kell visszarendeződni, hanem az embereiket jóval hamarabb kell fogadni. Ha gyorsan leindítanak bennünket, akkor baj lehet. Ebben egyébként is fejlődnünk kell, de az Érd ellen mindenképp figyelni kell, nekik ez a legfőbb erősségük” – tette hozzá Németh Nedda.

Ősszel egyébként 37-21-re nyertek az érdiek az Elektromos-csarnokban. A szombati bajnoki 18 órakor kezdődik.

2017/18 - NB I - a jelenlegi állás:

  1. Győri Audi ETO KC 17 16 - 1 559-369 32
  2. FTC Rail Cargo Hungaria 15 15 - - 490-342 30
  3. Érd 14 11 - 3 425-339 22
  4. Siófok KTC 15  10 - 5 451-421 20
  5. Dunaújvárosi KKA 14   9 1 4 388-348 19
  6. Kisvárda Masters Good SE 14   7 1 6 354-361 15
  7. GVM-Europe Vác 14   7 - 7 411-389 14
  8. Debreceni VSC-TVP 15   7 - 8 382-415 14
  9. Budaörs Handball 15   5 1 9 408-455 11
10. Alba Fehérvár KC 14   4 2 8 367-395 10
11. MTK Budapest 15   2 3 10 381-444   7
12. Kecskeméti NKSE 14   2 1 11 331-440   5
13. Vasas SC 14   1 1 12 309-445   3
14. Békéscsabai ENKSE 14   1 - 13 345-438   2

D.S.


Hirdetések