Jenkei Dániel, 2018.02.20. | Kézilabda

A második félidőben elléptünk, így győzelemmel zártunk Dorogon az NB II rangadóján.

NB II felnőtt bajnokság, 12. forduló

Dorogi ESE – Vasas SC U21 (12-12) 20-27

Vasas: Márity (kapus), Szatmári 9, Szeberényi 5/5, Szecsődi 3, Szécsi 6, Ádám 1, Németh 2

Csere: Sági (kapus), Házi, Sebők, Szentkeressy –Kovács 1,

Kiállítás: 6 perc, ill., 14 perc, Hétméteres: 7/6, ill., 5/5

Horváth Beáta, edző: - A tavaszi szezon első mérkőzésén egyből egy rangadóval nyitottunk, hiszen a bajnokság második helyezett csapatával, a Doroggal játszottunk. Az őszi mérkőzésen, hazai pályán hatgólos győzelemmel zártunk, és idegenben is mindenképp nyerni szerettünk volna. Keretünk szűkös volt, hiszen a mérkőzés napján ketten is lebetegedtek. Nem kezdtünk túl jól, a felállt fal elleni támadójátékunkba sok volt a technikai hiba, amit a dorogiak ki is használtak. Ekkor fej-fej mellett haladt a két csapat, felváltva estek a gólok, de a sok hibánk miatt a félidő közepére 2-3 gólos hátrányba kerültünk. A játékrész utolsó perceiben vissza tudtunk zárkózni, védekezésben sikerült több labdát szerezni, amiből könnyű, gyors gólokat tudtunk lőni, Így a félidőben 12-12-es döntetlennel fordultunk. A játék képe a második játékrészben sem változott, sok hibával játszottunk. Tovább nehezítette a dolgunkat hogy a második játékrészben összesen 10 percnyi kiállításunk volt, ráadásul három játékosnak is 2×2 perce volt, ezért a védekezésben változtatunk kellett. Végül az utolsó tíz percben a jó védekezésünknek köszönhetően, hasonlóan, mint az első félidőben, gyors gólokból voltunk eredményesek. A végére így magabiztos, hétgólos győzelemet arattunk. Ezen a mérkőzésen Szatmári Melinda gólerős játékát, Németh Mercédesz harcosságát és Ádám Alexandra védekező tevékenységét emelném ki.


Hirdetések