Jenkei Dániel, 2018.02.15. | Karate

Egri Tamás szakosztály-igazgatóval értékeltük a mögöttünk hagyott korosztályos Európa-bajnokságot és a Vasas karate első két évét, no meg persze a biztató jövőbe is tekintettünk.

- Boldog születésnapot, Vasas karate!
Köszönjük szépen, gyorsan eltelt ez a két év, 2016 januárjában alakultunk, de máris rengeteg siker és emlékezetes pillanat van mögöttünk. A karatésaink, folyamatosan fejlődve, hónapról hónapra szállítják az eredményeket. 2016-ban Szkotniczky Ákos az umagi WKF Youth Cup világkupán bronzérmes lett, a trabzoni Gymnasiadéról pedig Klement Kármen és Forgács Tamás is bronzéremmel térhetett haza.  2017 tavaszán, a második WKF magyar bajnokságon már a negyedik legeredményesebb csapat volt a Vasas az országban, és a fantasztikus eredmények az év második felében is jöttek. Az őszi szezon kvalifikációs versenyein nyolc karatésunk jutott ki a 2018-as szocsi Korosztályos Eb-re, így a harmincfős válogatott jelentős részét a Vasas sportolói tették ki.

- Hogyan szerepelt Szocsiban a népes csapat?
Három karatésunk is helyezettként zárt. Forgács Tamás U21 katában – kategóriája egyik legfiatalabbjaként – aratott hatalmas sikert: többek között a jelenlegi vb-harmadik és felnőtt Eb-harmadik versenyzőket is legyőzve ötödik helyen zárt. Rajta kívül Forgács Richárd junior katában és Klement Kármen U21 -50 kg kumitében is hetedikként végzett, ezzel pontot szerezve a magyar válogatottnak.

- És ez csak az élsport, de közben szisztematikusan építkeztek is.
Az első két évünkben valóban az élversenyzők jelentették a legnagyobb húzóerőt, de 2018-ban célunk felzárkóztatni hozzájuk a kezdő- és haladó versenyzőinket, és tovább növelni a tömegbázisunkat is.

- Hogy néz ki pontosan ez a rendszer?
Az élversenyzők mellett a kezdő- és haladó versenyzőink is folyamatosan fejlődnek. Haladóink azok a 10-13 éves karatésok, akik még nem korosztályos versenyzők, de az élversenyzőkhöz csatlakozva sorra járnak a hazai és külföldi nemzetközi versenyekre. Nagy örömünkre szolgál, hogy idén újabb gyermekeket emelhettünk át ebbe a csoportba, és az ő programjuk az eddiginél is intenzívebb lesz: a tavaszi versenyszezon után nyáron - a nagyobbakkal közösen - egy külön versenyzői, bentlakásos edzőtáborban alapozhatnak majd az őszi idényre. A náluk fiatalabb karatésokból álló, kezdő versenyzői csoportjaink alig fél éve kezdték el a munkát, de máris számos versenyen vannak túl. Az őszi szezont a decemberi Kodomo Kupa zárta, melyet a januárban és februárban két újabb kezdő megmérettetés követett. Ennek a korosztálynak a versenyhez szoktatás és a sikerélmény nyújtása a fő szempont, így márciusban immár másodszor megszervezzük saját gyakorló versenyünket, a Vasas Kupát, ahol körmérkőzéses rendszerben, tét nélkül gyakorolhat minden kezdő karatésunk.

- Mindebből a létszám folyamatos növekedése is következik. Hol tartotok most?
A tavalyi év legnagyobb sikerének valóban a tömegbázisunk növelését tartjuk. Immáron a nyolc budapesti általános iskolai csoportunk mellett a szigethalmi Szent István Általános Iskolában is dübörög a munka: az országban az elsők között itt a szakosztályi keretek mellett az iskolai mindennapos testnevelésbe integráltan is tartunk karate órákat. Budapesti és szigethalmi csoportjainkból decemberben közel 190 karatésunk tett sikeres övvizsgát, de ez a szám az év közben csatlakozó kezdő karatésokkal a júniusi övvizsgára már 200 fölé fog kúszni.

- Milyen szellemben képzitek a fiatalokat?
Nemcsak a mennyiség növelését, hanem a minőségbeli fejlődést is kiemelten fontosnak tartjuk már a legkisebbek számára is, ezért rendszeresen szervezünk közös edzéseket, ahol a különböző városokban és csoportokban karatézó gyermekek együtt tölthetnek el egy hétvégi napot. Az egésznapos programokon készülünk a soron következő övvizsgára és a gyakorló- és kezdő versenyekre is. Ami pedig talán a legfontosabb: a szakosztályunk pillérének számító családias felfogást is erősíti, hogy a hétközben nem együtt edző gyerekek is megismerhetik egymást, barátságokat köthetnek, és a versenyeken, vizsgákon és a nyári napközis edzőtáborainkban már régi ismerősökként köszönthetik egymást.

- Minden szavadból kicseng a motiváltság, ez alapján mit vársz a 2018-as év további részétől?
Fantasztikus évnek ígérkezik mind az élversenyzők, mind a kezdő- és haladó versenyzők számára, akik újabb megmérettetéseken próbálhatják ki magukat. Emellett a nálunk karatézó több mint 200 gyerek mindegyike tartalmas programokon folyamatosan tud fejlődni akár a versenyeken, akár az övvizsgákon való sikeres részvétel érdekében, és tovább fogja gyarapítani eredményeit az egyre népesebb Vasas karate-család.


Hirdetések