sportesemények

Nyomtatható verzió 2018.02.02.
Klub

Utazás a Folyondártól Isztambulig

Születésnapi nagyinterjú Bardi Gyöngyivel, a Vasas történetének egyik legjobb röplabdázójával.

A 390-es számról mi jut eszébe?
Nem inkább 329-et akart mondani? Annyiszor voltam válogatott.

De ha a férje, Mészöly Kálmán fellépéseit is beleszámítjuk, akkor kijön a 390.
Ez igaz, szoktam is neki viccesen mondani, ha összeugrunk valamin, hogy te csak 61-szer voltál válogatott, én viszont 329-szer…

Ez rekord talán az egész magyar sportban. Mi kellett hozzá?
Az, hogy fiatalon kezdtem, és hogy szerencsés alkat vagyok. Egész pályafutásom során elkerültek a sérülések, végig válogatott tudtam lenni, talán csak akkor hiányoztam 1980-ban, amikor a lányom született.

Az olimpián abban az évben viszont már ott volt.
Negyedikek lettünk, addigra már oszlopos tagja voltam a csapatnak, de igazán jó formába a következő pár évben lendültünk. 1983-ban úgy nyertünk Eb-bronzot, hogy elcsalták a tornát a szovjet válogatottnak. Bennünk volt a nagy eredmény a következő olimpián is, csak hát 1984-ben a politika közbeszólt, nem utazhattunk el Los Angelesbe…

Ahogy hallom a hangján, máig nem emésztette meg.
Sokunk pályafutásának az volt a legfájóbb pontja, soha vissza nem térő lehetőséget vettek el tőlünk. A már említett igazságtalan Európa-bajnoki harmadik hely után ezt nagyon nehéz volt megemészteni. Sokan abba is hagyták 1984-ben a röplabdát.

És ön hogyan kezdte?
Debrecenben nőttem fel, családilag nem volt hagyomány az élsport, de én örökmozgó gyerek voltam.  Atletizáltam, tornáztam is, a testnevelő tanárom viszont a röplabdát preferálta, így én is elkezdtem. Szinte napról napra fejlődtem, egyre jobban ment, és mások is láttak bennem fantáziát.

Hogyan lehet megállapítani egy gyerekről, hogy van érzéke a röplabdához?
Természetesen kell hozzá jó mozgás, de van a sportágnak sok olyan része, ami nem tanítható. Máig azt nézem, ha látok egy gyereket röplabdázni, hogy hogyan nyúl a labdához. Abból szinte minden kiderül.

Ön ezek szerint nagyon jól nyúlt hozzá, még a gimnázium befejezése előtt Budapestre igazolt, a Nehézipari Minisztérium csapatába. Egyszerű döntés volt?
Nekem igen, én repültem volna a fővárosba, de a szüleim azért fékeztek. Ez egyébként érhető, 16 évesen nyilván féltettek, de a NIM annyira akart engem, hogy miután kinéztek a margitszigeti Úttörő Stadionban egy tornán, többször is lejöttek Debrecenbe. Nekem nagyon imponált, hogy a legjobb magyar csapat, amely korábban BEK-et is nyert, engem akar szerződtetni.

Sokkolta a hirtelen váltás, a budapesti élet?
Dehogy, igazi csoda volt! Akkoriban egy vidéki lánynak a főváros maga volt a világ, azóta is imádom a várost, de akkoriban ez hatványozottan így volt. Persze édesapám nem bízta a véletlenre, eleinte a IX. kerületi Dandár utcában laktam egy idős néni lakásának egyik szobájában, szoros felügyelet mellett. Utólag visszagondolva, nem volt a legkényelmesebb megoldás, de aztán a NIM hamar biztosított nekem helyet a saját vendégházában.

Ugyanilyen hamar alapemberré vált.
Tényleg gyorsan ment, 1976-ban a klubcsapat mellett már a válogatottba is bekerültem. Nagy volt a harc a NIM-en belül, de egy pillanatra sem merült fel bennem, hogy máshol kéne játszanom. BEK-ezüstérmesek lettünk, bajnoki címeket nyertünk, aztán 1981-től már Vasasként folytattuk a sorozatot, miután a Nehézipari Minisztérium megszűnt.

Nagy változás volt?
Elsőre érzékenyen érintett minket, megszoktuk, hogy a NIM-nek mi vagyunk a kirakatcsapata, ránk összpontosult az összes figyelem. A Vasasnál viszont egyek voltunk a sok szakosztály közül, de ezt leszámítva a csapat és Folyondár utcai csarnok változatlan maradt, tehát szakmailag könnyen átálltunk.

Szerette a Folyondár utcát?
Nagyon. 17 éves koromtól kezdve az életem része volt az a csarnok. Volt valami egyedi a nagyságában, elhelyezkedésében, és persze az egész hangulatában. Még vendégszállást is fenntartottak az épületen belül, a vidéki és külföldi ellenfeleink általában ott laktak.

Az eredményességet mindenesetre Vasas néven is tartották.
Nagyokat küzdöttünk a bajnokságban, többnyire a későbbi csapatommal, az Újpesti Dózsával, illetve a Tungsrammal, ami korábban Vasas Izzó néven szerepelt. És azért volt pár vidéki csapat is, amelyik megszorongatott minket.

Mennyire alakult ki szoros kapcsolat a többi piros-kék szakosztállyal?
A Folyondár mindig kicsit különálló sziget volt, de azért közgyűlések, illetve nagyobb ünnepségek alkalmával találkoztunk a többiekkel is. A női kézicsapat akkoriban nagyon jó volt, az ő meccseikre például kijártunk párszor.

A Vasas után az Újpest, majd a török Eczacibasi Istanbul csapata. Utóbbi azért kuriózum volt, pláne akkoriban…
Keveseket engedtek ki, főleg harmincéves koruk előtt, de a törökök nagyon kitartóak voltak, és talán az addigi eredményeim is nyomtak a latba. Végül az illetékes elvtársak engedtek a nyomásnak. Törökországban aztán mindent a szám íze szerint alakítottak, így meg sem hallgattam más ország ajánlatát. Utólag egyáltalán nem bántam meg.

Gondolom, légiósként ott is dupla teher nehezedett Önre.
Nem dupla, tripla! Én voltam az egyetlen külföldi, nekem kellett megnyerni a meccseket. Ők megtettek mindent, hogy csak a játékkal keljen foglalkoznom, onnantól pedig rajtam volt a sor. Szerencsére nem okoztam csalódást, nagy csatában török bajnokok lettünk, aztán a BEK-ben szerencsétlen sorsolást kaptunk, de azért ott is mentünk pár kört.

Szerette Isztambult?
Határozottan! Nagyon érdekes város, csodás lakást kaptam az európai oldalon, elképesztő panorámával a Boszporuszra. Közben Mercedessel jártam edzésre, szóval tényleg mindenem megvolt.

Nehéz volt a kommunikáció egyetlen légiósként?
Ha az ember vendégként érkezik valahova, mindent meg kell tennie, hogy beilleszkedjen. Eleinte például angolul kommunikáltunk, de aztán mondták, hogy ebből elég, most már inkább törökül beszéljünk. Az időkéréseknél például sokszor a gesztusokból, hanglejtésből következtettem az elmondottakra.

Milyen volt a meccsek atmoszférája?
Egyszerűen felejthetetlen volt, aki nem élt át ilyet, az el sem tudja képzelni. Szó szerint a csillárról is lógtak a drukkerek, és a fanatizmusukkal belehajszoltak minket a győzelembe.

Ebből a szempontból azért a Vasasnál sem volt rossz a helyzet.
Az is nagyon jó emlék, Kálmán Töfi vezetésével mindenhová eljöttek velünk, éreztették, hogy hova tartozunk, ami nagyon sokat jelentett nekünk.

Ott voltak például Ankarában is, amikor a második vasasos korszakában CEV-kupa négyes döntőbe jutottak.
1996-ban én már a pályám vége felé jártam, de hatalmas dolog volt, hogy bejutottunk a Final Fourba, azóta sem sikerült ez magyar csapatnak. Ráadásul egy olyan csarnokban játszhattam újra, ahol korábban a török bajnoki címért küzdöttem.

Mit szeretett jobban, az akkori Vasasban rutinos játékosként irányítani a fiatalokat, vagy a NIM-ben ifjú titánként játszani?
Ez nem kérdés, fiatalon sokkal jobb volt. De nagyon gyorsan megy az idő…

Miért nem maradt a röplabdasportágban miután visszavonult?
Talán, mert mindig úgy gondoltam magamra, mint játékosra, és fiatalon el sem hittem, hogy egyszer majd lesz olyan, hogy már nem tudok pályára lépni. Teljesen más a civil munkám, de a Vasas-meccseit és a nagyobb nemzetközi eseményeket azért mindig megnézem a tévében.

Nem ez az egyetlen kapocs a klubbal, hiszen a Vasas egyik legnagyobb labdarúgó legendája, Mészöly Kálmán a férje.
Lassan már 20 éve.

Hol találkoztak?
Ez is a Vasasnak köszönhető, a klub egyik közgyűlésén ismerkedtünk meg.

Mészöly Kálmánt szinte mindenki ismeri, ez okoz nehézséget a hétköznapokban?
Miért okozna? Ez egy jó dolog, soha nem volt számomra zavaró. Egyébként tényleg mindenhol felismerik, volt is ebből vicces szituáció, amikor egyszer egy idősebb hölgy ráköszönt egy üzletközpontban, hogy „szevasz Kálmán”. Persze vettem a lapot, mikor kicsit távolabb sétáltunk, egyből kérdeztem Kálmánt: „ez is a csajod volt?”

Karakán, szókimondó ember a férje, nehéz vele együtt élni?
Pont ezeket a tulajdonságait szeretem, tudom, hogy lehet benne bízni, mert becsületes és melegszívű.

Nemrégiben az Év Sportolója Gálán életműdíjat kapott a labdarúgó-pályafutása elismeréseként, ott is magát adta, nem éppen sablonbeszédet mondott.
Én is pont azt mondtam neki, hogy Kálmi, ez te voltál. Ő tényleg ilyen. Meg is hatódtam rendesen a nézőtéren…

Térjünk vissza még önre egy szó erejéig, bár több, mint egy évtizedet letagadhatna, készít számvetést a hatvanadik születésnapján?
Nincs rá szükség, a régi emlékek mind a fejemben vannak, az egykori társakkal, no meg az edzőnkkel, az örökifjú Gabi nénivel rendszeresen összejárunk beszélgetni, pletykálkodni. Persze ettől még az évek száma kicsit elszomorít, bár a súlyukat fizikailag nem érzem.

Jenkei Dániel
(fotó: Vasas Attila)


PORTRÉ

Bardi Gyöngyi

Egyesületei: Debreceni Volán (1970–1974), NIM SE (1974–1981), Vasas (1981–1985), Újpesti Dózsa (1985–1987), Eczacibasi Istanbul (török, 1987–1992), Eger (1992–1994), Vasas (1994–1996)
Eredményei: 2x olimpiai 4. (1976, 1980), 2x Európa-bajnoki bronzérmes (1977, 1983), 2x BEK-ezüstérmes (1978, 1979), BEK-bronzérmes (1980), a 329-szeres magyar válogatott.

Sötétkék exkluzív galléros póló

5500 Ft

Vasas-függő ár: 4950 Ft

  • Névadó fejléc
  • Plaket Kft.
  • Óbuda
  • Óbuda Sport
  • Pensio 17.Kft
  • Arany fejléc
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Budapest Önkormányzata
  • Vasas Pasarét Kft.
  • Vasas Folyondár Kft.
IMPRESSZUM
jogi nyilatkozat
kapcsolat
média ajánlat