Jenkei Dániel, 2018.01.30. | Torna

A szakmai fejlődés töretlensége érdekében ifjúsági olimpiai ezüstérmes tornászunk a győri műhelyben folytatja pályafutását.

Kardos Botond versenyzőtársaival és edzőjével, Reszeli Péterrel együtt 2013-ban csatlakozott a Vasas Sport Clubhoz. Ez akkor egyben az egyesület tornaszakosztályának újraalakítását is jelentette. A következő években Botond fokozatosan vált a szakosztály első számú, majd később egyetlen versenyzőjévé. Piros-kék színekben már utánpótlásszinten is kimagasló eredményeket ért el, hiszen 2014-ben ezüstérmet nyert a nankingi ifjúsági olimpián. Ezt követően a felnőttek mezőnyében is helyt állt és egyre eredményesebb tornásza lett a magyar válogatottnak, amit az országos bajnoki címek mellett az Eb-döntős szereplés és az ötkarikás részvétellel végül nem járó riói kvalifikáció is jelzett.

Jelen pillanatban a tokiói olimpián való indulás lebeg célként a versenyző és mestere előtt, a felkészülést pedig februártól a Győri AC színeiben folytathatják, hiszen a Vasas SC elfogadta a kisalföldi egyesület ajánlatát, és hozzájárult Kardos Botond klubváltásához.

Szerettük volna az utóbbi években újra felépíteni a tornaszakosztályunkat, de menetközben úgy alakultak a körülmények, hogy ez a folyamat a vártnál jóval hosszabb időt vesz igénybe. Természetesen az anyagi és erkölcsi feltételeket folyamatosan biztosítottuk, de Botond szakmai előmeneteléhez elengedhetetlen, hogy egy jóval nagyobb méretű szakosztály tagja legyen. Mivel a győri klub ezt biztosítani tudja számára, és korrekt ajánlatot tettek az átigazolás kapcsán, ezért a versenyző szempontjait előtérbe helyezve hozzájárultunk az egyesületváltáshoz.” – kommentálta Markovits László klubelnök az átigazolást honlapunknak.

Természetesen Kardos Botondot is megkérdeztük, aki a közelmúltban a mesterfokú bajnokságon már kölcsöntornászként szerepelt győri színekben: - Először is köszönetet szeretnék mondani a Vasasnak, hiszen mindent megadtak nekem az utóbbi években. Itt sok feltétel mellett például arra is gondolok, hogy olyan iskolába járhattam, amely maximálisan támogatta az élsportolói pályafutásomat. Az elmúlt években a klub tornászaként értem el a legszebb sikereimet, de szeretnék továbbfejlődni, és ehhez Győrben adottak a körülmények. A tavalyi EYOF-ra épült tornacsarnok minden igényt kielégít, helyben van a konditerem és a gyógytorna, emellett pedig az sem mellékes, hogy a csapattársaimmal együtt tudok majd készülni.

Az anyagi feltételeken túl az a nyugalom és biztonság, amit a Vasas nyújtott számunkra, felbecsülhetetlen volt az elmúlt években. Az, hogy a tornaszakosztály végül nem épült fel, nem a klub hibája, ebben a helyzetben viszont tény, hogy Botond fejlődését jobban szolgálja, ha egy nagyobb tornaműhelyben folytatjuk a tokiói olimpiára való felkészülést. A Győr korrekt módon közvetlenül a Vasast kereste meg, mi pedig köszönettel tartozunk Markovits Lászlónak, hogy pozitívan állt az átigazoláshoz, és Botond karrierjét szem előtt tartva hozta meg a döntést.” – ezt pedig már Reszeli Péter edző osztotta meg honlapunkkal.

A Vasas család nevében további sok sikert kívánunk Kardos Botondnak és edzőjének, Reszeli Péternek.

 


Hirdetések