Dobos Sándor, 2018.01.18. | Curling

Egy budai étteremben tartotta szezonzáró vacsoráját a Vasas SC curling szakosztálya. Remek évet zártunk.

Bár még csak hároméves a Vasas curlingszakosztálya, 2017-ben a legeredményesebb hazai klub lett a miénk, és még ennél is fontosabb és jövőbe mutató tény, hogy 15 fős szakosztályunk 36 fősre nőtt. Dencső Blanka szakosztály-igazgató szerint a Vasas egyik legfontosabb értéke a stabilitás, és mivel a folyamatos bővülés sikerélményekkel is párosul, egyre inkább egy nagy és elégedett család a piros-kék curlinges közösség, ahová jó tartozni.


Dencső Blanka szakosztály-igazgató 

S ha már dicsőséglista, íme az elmúlt szezon főbb eredményei:

Az ifjúsági korosztályban a lányok megnyerték a junior országos bajnokságot, a Magyar Kupában a 9. helyen zártak, a felnőtt ob-n az 5. helyen, míg Nagy Laura az ifi vegyes párosok között aranyérmes lett, Joó Linda pedig a felnőtt vegyes páros ob-n lett a B-liga győztese párjával.

A fiúk (Vasas Titánok néven) a csapatbajnokságon ezüstérmesek lettek, egyéniben Nagy Viktor a harmadik helyen zárt. Szép eredménynek számított csapatban a Kitzbühel Open 5., az UTE Kupa 2., a Magyar Kupa 7., a prágai nemzetközi verseny 5. és az évzárókupa 5. helye. (Mind a fiúk, mind a lányok 5. helyen zártak a finnországi B-csoportos junior világbajnokságon, erről lentebb bővebben lesz szó.)

Ami a felnőttmezőnyt illeti: a Vasas SC női csapata bronzérmes lett az országos bajnokságon, vegyes csapatunk pedig megnyerte az ob-t, hogy aztán a világbajnokságon a nyolcaddöntőig jusson. Bővült a vasasos férficsapatok száma, hiszen már a G-Force is nálunk versenyez, a Hackers néven futó társaság pedig a B-ligát nyerte meg az előző szezonban.


Nagy György és Szekeres Ildikó

Vegyes párosban nemrégiben vasasos házidöntőt rendeztek az ob-n, hiszen a Nagy György-Szekeres Ildikó páros a fináléban a Szabó Gergely-Dencső Blanka duó ellen nyert rendkívüli izgalmak közepette. Az egyéni eredmények közül kiemelkedik Szekeres Ildikó harmadik helye az ob-n, valamint Nagy György ezüst- és Nagy Viktor bronzérme, illetve az is, hogy Szabó Gergely belépett a 100 pontos versenyzők elitklubjába.

A szakosztály a kis ünnepség végén díjazta az arra érdemes versenyzőit. (Az eredményességtől függetlenül a Vasas Sport Club és a Richtofit Sport együttműkdödése jóvoltából a sportolók a Pharmafit Sport Kft. Richtofit termékeivel is  gazdagodtak. Az ajándékcsomagok klasszikus sportkrémből, sportgélből és tusfürdőből álltak.)

A junior hölgyek között kiemelkedően teljesítő Dobor Reginát köszöntötték először, aki meghatározó szerepet vállal a csapat összetartásában, mind a motiváció megteremtése, mind a csapatot jellemző hangulat megteremtése tekintetében, mellesleg junior országos bajnok lett, a vb-n pedig tagja volt az 5. helyen záró magyar együttesnek.


Dobor Regina és Markovits László, a Vasas SC elnöke

A junior fiúk között Nagy Viktor és Spiller Emilio kapott díjat, a páros második lett az országos bajnokságon, Nagy Viktor egyéniben harmadik helyen zárt, mindkét eredmény kimagaslónak számít. Spiller Emilio a junior vegyes páros országos bajnokságon aranyérmes lett, s mindketten tagjai voltak a junior világbajnokságon 5. helyen záró csapatnak.

A Vasas curlingéletének két meghatározó tagja, Nagy György és Szekeres Ildikó is külön elismerést kapott, elvégre a vegyes páros országos bajnoki cím megszerzése mellett a duó a World Tour-versenyeken is kiválóan teljesít.

Kicsit bővebben a junior vb-szereplésről

A Finnországban, Lohjában nemrégiben megrendezett, 21 csapatos, B-csoportos junior világbajnokságon tehát mind a férfi-, mind a női csapat 5. helyezéssel tért haza, ami remek eredménynek számít.

Joó Linda, a női csapat skipjeként volt részese a vb-nek, a csapat további vasasos tagjai Dobor Regina, Nagy Laura és Nagy Laura Karolina voltak.

„Nagyon jól éreztük magunkat a vb-n, nekünk ez egy nagy tapasztalat volt. Nekem ez már a harmadik vb-m volt, a lányoknak a második. Szerintem az, hogy az 5. helyen végeztünk, szép eredmény, hiszen az átlagéletkorunk nincs 15 év, míg a többiek 17-18 évesként voltak ott a tornán. Mindez azt jelenti, hogy van még 4-5 jó évünk, és a stabilitás nagy érték lehet. Egyre jobbak lehetünk. Szeretek a Vasasban curlingezni, nagyon sok támogatást kapunk, szóval kíváncsian várom a folytatást” – fogalmazott Joó Linda, a Lohjában 5. helyen záró magyar csapat skipje (a mieinket végül a törökök győzték le a negyeddöntőben), aki egyébként a felnőtt vegyes páros országos bajnokságon párjával megnyerte a B-ligát.


Spiller Emilio és Nagy Viktor

Ami a fiúkat illeti: ők is ötödikek lettek a vb-n, a Vasasból Nagy Viktor, Kovács Botond, Tóth Dániel és Spiller Emilio volt részese a sikernek. Utóbbi így értékelt:

„Úgy érzem, hogy a csapat jobban teljesített, mint eddig bármikor. Nagyon jó volt az összhang, annak ellenére, hogy más egyesületekben játszunk. A Round Robin számomra meglepően simán ment, itt a japánoktól kaptunk csak ki. Innen továbbjutottunk a negyeddöntőbe, ahol Kína ellen kellett játszanunk, ők ugye később meg is nyerték a tornát. Sajnos, erre a meccsre nem úgy álltunk ki, ahogy terveztük, de később az első endben lévő baklövésünket sikerült kijavítani, aztán még így sem sikerült győzni. Szépen teljesítettünk, és a jövőben legalább ilyen eredményt érünk majd el.”

D.S.


Hirdetések