Jenkei Dániel, 2018.01.18. | Klub

A Farkasréti temetőben vettünk végső búcsút a Vasas SC örökös tiszteletbeli elnökétől, Fördős Lászlótól.

A 85 éves korában elhunyt Fördős Lászlóra emlékeztünk a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában rendezett búcsúztatáson csütörtök délelőtt. A búcsúztatáson röviden ismertették Fördős László életútját, amelynek utolsó évtizedei szorosan összefonódtak a Vasas Sport Clubbal, hiszen évtizedeken át vezette a komoly sikereket elérő röplabdaszakosztályt, majd klubunk tiszteletbeli és örökös tiszteletbeli elnöki címét is betöltötte.

A szertartáson részt vett Markovits László a Vasas elnöke, a klub vezetői és munkatársai, Dr. Tóth József XIII. kerületi polgármester, Óbudát pedig Puskás Péter alpolgármester képviselte. Raduly József és Káposztás Miklós örökös tiszteletbeli elnökök mellett jelen volt Ihász Kálmán és Gedó György a vasasos olimpiai bajnokok részéről, életműdíjasainkat pedig Benjámin Józsefné képviselte.

Laci bácsi élete a röplabda volt, így a Vasas több egykori röplabdajátékosa, vezetője, edzője és szponzora is személyesen búcsúzott el tőle, de nem hiányozhattak a Vasas szurkolói sem, akik a búcsúztatás után Illovszky Rudi bácsi sírját is felkeresték a temetőben.

A Vasas család nevében Káposztás Miklós megható szavakkal búcsúzott el Fördős Lászlótól. Kiemelte, hogy a klub és a röplabda iránti szeretetének, valamint jó szervezőkészségének rengeteg szép sikert és örökre emlékezetes pillanatot köszönhet a klub. Az örökös titulusa pedig szimbolikus, hiszen sosem feledi el őt a piros-kék család.


Hirdetések