Jenkei Dániel, 2018.01.12. | Röplabda

U21-es röplabdacsapatunk legutóbbi hat fordulóját összegezzük az NB II-es bajnokságból, Kőnig Gábor vezetőedző szemével.

7. forduló
Vasas Óbuda - 1. MCM Kaposvár 1-3 (-18; -8; 15; -21)
Ebben a fordulóban Kaposvár erősebb csapata látogatott a Folyondár utcába. Az első szettben még volt ellenállása a csapatomnak, a második játszmát viszont nagyon simán elbuktuk.  A harmadik felvonásra összekapta magát mindenki és nagyon szép játékkal szépítettünk, ám ez sem volt arra elég, hogy elbizonytalanítsuk az ellenfelet és végül egy szorosabbnak mondható szettel 3-1-es vereséget szenvedtünk.

8.forduló
Vasas Óbuda – MÁV Előre SC 0-3 (-12; -9; -14)

Az NB II második legjobb csapata jött szembe velünk ebben a körben, akik ezt bizonyítva szinte lemostak minket a pályáról az erőteljes nyitásaikkal és kemény támadásaikkal. Ezen a meccsen csak nagyon ritkán játszott úgy a csapat, ahogy amúgy tudna. Ezen a mérkőzésen éreztem először a csapaton, hogy feladta harcot, lélek nélkül játszottunk. Próbáltam cserékkel frissíteni, illetve forgatni a lányokat, de semmi nem változott, enerváltak maradtunk. A mérkőzés végén muszáj volt átbeszélnünk a tanulságokat a lányokkal.

9. forduló
RÖAK Kaposvár – Vasas Óbuda 3-0 (22; 11; 22)
Kaposvárra látogattunk, de ezúttal az NB II-es csapattal mérkőztünk meg. A hétköznapi hosszú utazás rányomta a bélyegét a mérkőzésre. Enerváltan kezdtünk, főleg a nyitásfogadásunk dadogott, de rengeteg ki nem kényszerített hibát is vétettek a lányok. Az első szett közepétől próbáltunk felzárkózni, de ez késeinek bizonyult. A második szettre sajnos nem sikerült átvinni a lendületet és nagyon beragadtunk két állásba, így ezt simán hozták a hazaiak. A harmadik szett hasonlóképpen indult, mint a második, de a játszma közepén a 8 pontos hátrányunkat sikerült kettőre csökkenteni, de sajnos pár buta hiba miatt nem sikerült szépítenünk, így hiába tudtunk két játszmát is szorosabbá tenni, sajnos szettgyőzelem nélkül kellett távoznunk Kaposvárról.

10. forduló
PTE-PEAC – Vasas Óbuda 3-0 (12; 15; 19;)

Ismét hosszú utazás után játszottunk egy sajnos ismét nagyon sima vereséggel végződő találkozót. A Pécs kihasználva magassági fölényét főleg centerposzton vert meg minket és sajnos amikor lehetőség lett volna az ellenfélhez közelebb kerülni, akkor rendre mi hibáztunk sokat. Sok nyitás és támadás landolt hálóban vagy szállt outra. Ennyi hibával sajnos még szorossá tenni is nehéz az aktuális meccset. Csak az utolsó szettben tudtunk tudásunkhoz méltóan játszani, ekkor kevesebb volt a hiba, de ezúttal ez is kevésnek bizonyult.

11. forduló
Vasas Óbuda - Szombathely 0-3 (-22; -18; -20)

Ezen a mérkőzésen reális esélye volt a csapatnak a győzelemre és így is kezdtek a lányok. Már 11-3 is volt a javunkra, ám a sok hiba itt is megbosszulta önmagát, és a végjáték kicsúszott a kezünk közül. A második felvonás is hasonlóan sikerült, ám ekkor az ellenfél elkezdett határozottabban nyitni és sorra jöttek a kapott ászok, így a szett sajnos ismét a szombathelyieké lett. A 3. játékrészben ismét javult a nyitásfogadásunk és 20-ig vezettünk is, de ismét a végjátékban véreztünk el. A meccs hosszú idő után ismét jó hangulatban telt, és a vereség ellenére jól szolgálta a csapat tovább fejlődését.

12. forduló
VESC – Vasas Óbuda 3-1 (21; 11; -17; 19)
A jó hangulatú utazást követően nagyon korán megérkeztünk Veszprémbe, így még jutott idő mérkőzés előtt egy közös sétára és egy kávéra az egyik helyi cukrászdában. Megfelelő intenzitással zajlott a bemelegítés is, és ezt a jó hangulatot a lányok át tudták helyezni a mérkőzésre is. A meccs első labdamenete volt a legszebb és a leghosszabb, ekkor még úgy gondoltam, hogy egy hosszú mérkőzésnek nézünk elébe. Ezt követően egyik csapat sem tudott meglépni a másiktól egészen a szett közepéig, ahol kiváló mezőnymunkánknak köszönhetően négypontos előnyre tettünk szert (20-16). Majd mintha kicsit megijedt volna a társaság a szettnyerés lehetőségétől és hibát hibára halmozva elvesztettük az első játszámát. Ez természetesen teljesen rányomta a bélyegét a második szettre, aminek köszönhetően sima vereség lett a vége. A harmadik játszmára némileg változtattam a csapat felállásán, ami új lendületet hozott a játékunkba, így magabiztos szettgyőzelmet arattunk. Sajnos a negyedik szett elején meglépett a hazai csapat és ezt a 4-5 pontos előnyt szinte végig tartani tudták, a szett közepén zárkóztunk 1 pontra (16-15), de ezt követően láthatóan elfáradtunk, főleg fejben, így kicsit fájó vereséggel utazhattunk haza Veszprémből.

13. forduló
Vasas Óbuda – Haladás VSE/SI 3-1 (-18; 26; 19; 14)

A 2017-es év utolsó találkozóját az ellen a szombathelyi gárda ellen játszottuk, akik ellen idegenben is sikerült nyerünk, tehát mindenképp a győzelem reményében léptünk pályára. Az első szettben rengeteg hibával játszott mindkét csapat, csak fellángolásaink voltak, de az elképesztő mennyiségű nyitásrontásunknak is köszönhetően simán nyerte a Haladás a nyitó játszmát. A második szettben egy másik szerkezetben léptünk pályára, aminek köszönhetően kicsit stabilabb lett a játékunk, de még mindig rengeteget hibáztunk, így folyamatosan futottunk az eredmény után. A szett végéhez közeledve egyre jobban csökkent a különbség a két csapat között, mi pedig egyre magabiztosabban kezdtük befejezni a támadásainkat. Ennek ellenére a vendégek jutottak két játszmalabdához (22-24), de a kiváló mezőnymunkának köszönhetően sikerült hárítanunk mind a kettőt és végül megfordítottuk a szettet. A második szett drámai végjátékának megnyerése akkora löketet adott a csapatnak, hogy ez kitartott a mérkőzés végéig. A 3. valamint a 4. szettet végig magabiztosan vezetve sikerült megnyernünk, így győzelemmel búcsúztunk a 2017-es esztendőtől. 2018-ban rengeteg munka vár még ránk és bízom benne, hogy ez az eredményeinken is látszódni fog!

A Vasas Óbuda jelenlegi kerete:
Bulyáki Hanna, Dékei Kíra, Kóra Mercédesz, Tamáska Zita, Diványi Zita, Slezák Flóra, Budaházy Boglárka, Büki Sára, Csörnyei Gréta, Jakubicska Jázmin.


Hirdetések