Dobos Sándor, 2017.12.19. | Vízilabda

Újbudán zárták az évet utánpótláscsapataink, három győzelem a mérleg. Évösszefoglaló.

OB I/B, 12. forduló:

Ceglédi VSE–Vasas SC 10-6 (3-2, 3-2, 4-1, 0-1)
Gólszerzők
: Simon II G. 4, Práczky 2, Simon B. 2, Bernula, Bereczki, illetve Trombitás 4, Fazekas G., Ladányi

Országos Ifjúsági Bajnokság, 12. forduló:

A Híd-OSC Újbuda–Vasas SC 5-11 (2-3, 0-2, 1-3, 2-3)
Gólszerzők
: Ofella 2, Baski, Horváth V., Sipos, illetve Trombitás 5, Hajdu A. 2, Hajdu L. 2, Farkas R., Landherr

Plézer János, az OB I/B-s és az ifjúsági csapatunk vezetőedzője hosszasan értékelte az új szezon magunk mögött hagyott szakaszát. Először az OB I/B-ről ejtett szót. Mint tudjuk, friss feljutóként még nem volt világos a bajnokság előtt, mi is a cél, ráadásul az aktuális kereteket mindig össze kell hangolni az OB I-es és az ifibajnoki programmal is – így volt ez szombaton is.

„Cegléden tisztában voltunk vele, hogy mivel öt játékosunk is Debrecenben szerepelt aznap az OB I-es meccsen, nem mi voltunk feltétlenül a meccs esélyesei. De úgy gondoltam, ha összeszedetten játszunk, akkor még így is van esélyünk. Nagy balszerencse volt, hogy az első negyed végén kaptunk egy gólt, de még félidőben is 6-4 volt. Utána kicsit elléptek, két perc alatt kaptunk három lefordulásgólt, ami nem volt benne a meccsben. Öt serdülő játékossal álltunk fel, ezzel a kerettel ez az eredmény számszakilag sem rossz, igaz, nem is jó. Ugyanakkor jól edzett felnőttjátékosok voltak a másik csapatban, a technikai hátrány azért még ilyenkor meglátszik. Összességében elégedett vagyok az OB I/B-s szereplésünkkel. Nagyon sűrű a mezőny, de úgy gondolom, ha van és lesz lehetőségünk bejutni a legjobb négybe, akkor ezt meg kell tennünk jövőre. Voltak egyébként nagyon jó meccseink, gondolok itt a Kanizsa elleni hazaira, ami kimondottan nagy élmény volt. Amikor ez a csapat együtt van, nagyon jó játékerőt képvisel. Nincs rajtunk nyomás, a fő szempont, hogy a fiataloknak lehetőséget adjunk a fejlődésre. Nagyon élvezem ezt a munkát is.”

Ami az ifibajnokságot illeti: egy visszafogottabb, sérülésekkel tarkított idénykezdet után összekapta magát a társaság és bravúrt is elért, hiszen idegenben győzte le 5 méteresekkel a KSI-t. Ennek ellenére a középmezőnyben ragadt, innen azért még feljebb lehet kapaszkodni, erre bőven képes a csapat.

„A szezon első meccsén elveszítettük két meghatározó játékosunkat, ez azért rányomta a bélyegét az első pár fordulóra. Becsúszott pár vereség, amelyek közül a legfájóbb a tatabányai vereség. Ha az nem lenne, akkor nagyjából elégedettek lehetnénk, de az a három pont tényleg nagyon hiányzik. Nagyon nagy pozitívum viszont, hogy amikor visszatértek a hiányzók, amikor együtt voltunk, akkor szépen teljesítettünk, megvertük például a KSI-t, és csak két góllal kaptunk ki a BVSC ellen, ez a két bajnokesélyes csapat – ez a két eredmény egy jó visszajelzés volt nekünk. Nem vagyunk messze a legjobbaktól, de ezt be kell bizonyítani egy Ferencváros, egy UVSE vagy egy Eger ellen is. A cél az, hogy szakmailag jó meccseket játsszunk, ha ez eredménnyel is párosul, annak még inkább örülni fogok” – összegzett Plézer János.

Csapatunk jelenleg a 6. helyen áll a tabellán.

A tabella élcsoportja:

1. KSI 34 pont
2. UVSE 33 pont
3. BVSC 30 pont
6. Vasas SC 19 pont

Országos Serdülő Bajnokság, 12. forduló:

A Híd-OSC Újbuda–Vasas SC 13-14 (2-2, 4-2, 2-3, 2-3 – 5 méteresekkel: 3-4)
Gólszerzők
: Vinkó 6, Terenyei 3, Fózer 2, Koiss, Bognár, illetve Landherr 5, Tóth T. 3, Virág 2, Magyar, Záveczki Z., Mókus, Csémy

Godova Gábor összegzése a mérkőzésről és az évről:

„Ismét rosszul kezdtünk, de aztán visszajöttünk a mérkőzésbe, az első negyed végétől egy jó periódust sikerült mennünk. Onnantól mi diktáltuk a tempót, de egy sajnálatos négyperces kiállítás visszavetett minket. Ezt próbáltuk megoldani, nagy energiát mozgósítottunk, hogy egalizálni tudjunk. Ez sikerült, innentől meg kellett volna nyerni a meccset. Ugyan 5 méteresekkel ez sikerült, de két-három góllal kellett volna hozni, így emiatt elég csalódott vagyok.

Kicsit a szezon is csalódást jelent számomra, elég kaotikus féléven vagyunk túl. A játékosoknak azt ígértem a szezon előtt, hogy tavaszra már ütőképesebb csapat leszünk, én is tudtam, hogy az első időszak a csapatépítésre megy rá. Sok helyről jöttünk, ki kellett derülnie ki hol tud kibontakozni. Azért vagyok csalódott, mert most úgy látom, nem olyan tempóban haladt előre ez a fejlődés, ahogyan számítottam rá. Most mindenki elment pihenőre, a játékosokat arra kértem és magamat is, hogy amikor január 2-án találkozunk, akkor ezt újult erővel, a csapat tekintetében is összeszedetten tegyük meg. Bízom benne, hogy tavasszal előrébb lépünk minden értelemben.”

Csapatunk jelenleg a 8. helyen áll a tabellán 17 ponttal.

A tabella élcsoportja:

1. UVSE 36 pont
2. FTC 30 pont
3. KSI 30 pont
8. Vasas SC 17 pont

Országos Gyermek Bajnokság, 12. forduló:

A Híd-OSC Újbuda–Vasas SC 12-18 (1-6, 6-2, 3-5, 2-5)
Gólszerzők
: Szalai 6, Ferencz 2, Egressy, Bölcskei, Miksa, Jáky, illetve Sipos 6, Györke 5, Gémesi 3, Sipőcz, Szeibert, Pázmándi, Bárczi

Monostori Attila összegzése a mérkőzésről és az év eddigi történéseiről:

„Tartottam a mérkőzéstől, mert a kapusunk beteg lett, a 2004-es kapusunk pedig már korábban lesérült, így a 2004-es második kapusunkkal álltunk ki. Nagyon jól kezdtünk, elég jól nézett ki a csapat az elején, de aztán visszaestünk és az OSC a vezetést is átvette. Mégis sikerült összekapni magunkat, és végül biztosan hoztuk a győzelmet. Ami nagy pozitívum volt, hogy az emberelőnyös helyzeteket nagy számban és gyorsan értékesítettük, ez előremutató.

Ami az évet illeti, többször is kiderült, és ezt ki is emeltem, hogy amikor végig koncentráltan játszunk, akkor az erősebb csapatokkal is jó meccsre vagyunk képesek, ha viszont nem, akkor a nálunk gyengébbek ellen is szenvedünk, sőt, előfordult nem várt vereség is. Ha ebben tudunk javulni, akkor tavasszal előrébb végezhetünk a mostani helyezésünknél, ez abszolút reális is. Nagyon sűrű a mezőny az 5. helytől a 9. helyig, négy csapat is azonos pontszámmal áll. Ebben a korosztályban azért még elég nagy kilengések, hullámok vannak a csapatok teljesítményében, de nekünk az a célunk, hogy stabilizáljuk a játékunkat.”

A gyermekcsapatunk jelenleg a 9. helyen áll 18 ponttal (négyes holtversenyben).

A tabella élcsoportja:

1. KSI 35 pont
2. BVSC 30 pont
3. FTC 29 pont
9. Vasas SC 18 pont

Keddi információ még, hogy a közvetlen utánpótlás számára kiírt 2017/18-as Komjádi-kupa első körében a Vasas SC csapata a Szegedi Vízipóló Sulival játszik majd a negyeddöntőbe jutásért. A sorozatban Bencz Rolf, Sélley-Rauscher Domonkos, Simon Henrik és Miklós Levente is játszhat az OB I-es keretből.

A rangos torna januárban kezdődik. 

D.S.


Hirdetések