Jenkei Dániel, 2017.12.14. | Vívás

Szász-Kovács Emese értékes helyezést ért el a szezonzáró katari gp-n, közben Budapesten junior országos bajnokságot rendeztek.

Egzotikus környezetben, Katarban zárták a 2017-es évet a világ legjobb párbajtőrözői. Ennek megfelelően klubunk olimpiai bajnoka, Szász-Kovács Emese is ott volt a dohai gp-n.  És ha már ott volt, ő lett a legeredményesebb magyar versenyző, hiszen az ötödik helyezésig jutott. Ehhez az amerikai Nixonon, az olasz Santucción, valamint a francia Epée-n keresztül vezetett az út, és bizony volt közte 15-14-es „krimisiker” is. Ugyanez nem jött össze a nyolc között a kínai Hu ellen, aki 11-12-re tudott nyerni klasszisunk ellen. Panaszra így sem lehet ok, értékes világranglista-pontokat jelent az ötödik hely.


Jutott idő másra is a vívás mellett Katarban

Közben itthon is akadtak vasasos vívósikerek, hiszen Budapesten junior országos bajnokságot rendeztek. Márpedig pasaréti vívóműhelyünk az ilyen eseményeken hagyományosan jól szokott szerepelni. Egyéniben ezúttal párbajtőrben villogtunk elsősorban, Kardos Edina a lányok, Koch Máté a fiúk között tudott győzni, Sárvári Merse pedig harmadik lett. Mindketten Halla Péter tanítványai.  A kardozók részéről Kelecsényi Mirabella tett ki magáért, ő egy bronzéremmel gazdagodott a lányok között.

Csapatban viszont fordult a kocka: ezúttal a lány kardozók (Báthory Kata, Fenyősi Zita, Kelecsényi Mirabella, Kornéth Emese) hoztak aranyat a Vasasnak, míg a fiú párbajtőrcsapat második lett (Koch Máté, Bányai Botond, Nagy Dávid, Sárvári Merse).


Hirdetések