Nyomtatható verzió 2017.11.14.
Úszás

Visszaigazolás a javából

Jól sikerült a százhalombattai rövid pályás ob a Vasas úszói számára, Egressy János vezetőedző boldog az eredmények láttán.

Ahogyan arról írtunk, a Vasas SC öt ezüstéremmel és egy bronzzal zárta a százhalombattai rövid pályás országos bajnokságot a hétvégén. Ezüstérmes lett Sós Dániel (200 m vegyes), Galamb Szimonetta (100 m hát), Horváth Lili (400 m vegyes), Kutasi Máté (200 m mell), a női 4x100-as vegyes váltó a Szabó-Feltóthy Eszter, Szabó-Feltóthy Laura, Galamb Szimonetta, Labán Eszter összeállításban, míg Galamb Szimonetta bronzot szerzett 100 pillangón.

„Az eredményeinkkel az egyesület rangsor hatodik helyén végeztünk, ami több szempontból is értékes. Egyrészt az állami támogatások összegénél a felnőtt országos bajnokságok mindig a legmagasabb szorzókkal bírnak, ez egy klub életében bizony mindig meghatározó. Tudni kell azt is, hogy az előttünk végző öt klub mindegyikének saját uszodája van, ahol minden korosztályuk együtt készülhet. Nekünk ez nem adatik meg, igaz, szerencsére egyre jobb feltételek mellett tudunk mi is készülni, több helyszínen” – kezdte értékelését Egressy János, a Vasas SC úszószakosztályának vezetőedzője. – A mostani eredménysor azt is bizonyítja, hogy az utánpótlásból kikerülő úszóink a felnőttversenyeken is képesek helytállni. A cél az, hogy az elkövetkezendő időszakban olyan versenyzőket tudjunk adni, akik kiharcolhatják az Európa-bajnoki, világbajnoki vagy akár olimpiai szereplést.


Galamb Szimonetta és Egressy János (Fotók: Vasas Attila)

Joggal vetődik fel a kérdés, kiknek lehet erre reális esélye? A szakember szerint többeknek.

„Sós Dániel már most is lőtávolban van, a koppenhágai rövid pályás Eb-re utazhatott is volna, de ő december elején költözik az Egyesült Államokba, így nem tud ott részt venni. Szintén reális esélye van az Eb-szereplésre György Rékának, aki ugyancsak Amerikában készül, és aki most erre az ob-re nem tudott hazatérni. Kutasi Mátéban is benne van a potenciál, amennyiben képes a felnőttversenyekre is átmenteni, átvinni formáját, idővel révbe érhet. Ahogyan Galamb Szimonetta is, főleg 100 háton és 100 pillangón. Nagyon örültem, hogy a váltónk ezüstérmes lett, különösen azért, mert saját nevelésű úszókról van szó, és egy olyan váltó előzött meg bennünket, ahová igazolták a versenyzőket.”


Kutasi Máté 200 mellen lett második

Egressy János szerint nagyon fontos a fiatalok jó szereplése.
„Horváth Lili ebben az évben már volt Eb-5., így az ezüstérme egy újabb szép állomás 400 vegyesen. Szabó-Feltóthy Eszter éppencsak lemaradt a dobogóról 200 háton, eredménye fél másodperccel marad el a korosztályos csúcstól, amit egyébként még Egerszegi Krisztina állított fel. Nagyon elégedett vagyok, pontosabban inkább azt mondanám, boldog vagyok a százhalombattai eredményekkel, remélem, meg tudjuk tartani ezt a szintet és a márciusi nagypályás országos bajnokságon is bizonyítani tudunk” – összegzett a szakember.


Az ezüstérmes női 4x100-as vegyes váltó

A Vasas legeredményesebb úszója Galamb Szimonetta volt, ő is értékelte röviden az ob-t:

„Tényleg egy kicsit jobban sikerült ez az ob, mint a tavalyi, egy ezüstéremmel többet szereztem. A váltóeredményeknek és időnknek nagyon örülök, gyorsabbak voltunk, mint tavaly, jól éreztük magunkat. Az egyéni időeredményekben viszont van bennem egy kis hiányérzet, 100 pillén egy kicsit jobbra számítottam. Összességében jó formában éreztem magam a hétvégén. Győrben lesz még egy cikluszáró verseny, majd egy egyhetes pihenő, aztán meg minden kezdődik elölről. A magyar bajnokság most elég korán lesz, meglátjuk, hogy ez jó vagy kevésbé jó nekünk. Azért abban bízom, hogy jól sül el az is.”

Sós Dániel 200 vegyesen szerzett ezüstérme és 400 vegyesen elért 4. helye nagyon jól jött, mert mind edzőjében, mind benne visszaigazolásként jelent meg.


Sós Dániel a 200 vegyes ezüstérme után

„A nyári Universiade sikertelensége után Jani bával eldöntöttük, hogy ráfekszünk a rövid pályás ob-re, mert meg akartam mutatni, hogy komolyan gondolom az úszást, és nagy terveim vannak vele. Megnyugodtam az ob alatt és után, mert kiderült, nem velem és nem azzal van a baj, hogy sokart úszom. Ez az ob egy jó visszaigazolás számomra” – fogalmazott Sós Dániel, aki decemberben Louisville-be utazik, hogy megkezdje amerikai egyetemi tanulmányait – no és amerikai úszókarrierjét.

Sós Dániel terveiről a hétvégén egy bővebb összeállításban számolunk be.

D.S.

Póló - "a százezer barát..."

3990 Ft

Vasas-függő ár: 3590 Ft

  • Névadó fejléc
  • Plaket Kft.
  • Óbuda
  • Óbuda Sport
  • Pensio 17.Kft
  • Arany fejléc
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Budapest Önkormányzata
  • Vasas Pasarét Kft.
  • Vasas Folyondár Kft.
IMPRESSZUM
jogi nyilatkozat
kapcsolat
média ajánlat