Dobos Sándor, 2017.11.03. | Jégkorong

Jó szériában van U18-as csapatunk, amely utolsó három mérkőzését megnyerte. Horváth András vezetőedzőt kértük egy kis helyzetértékelésre.


Horváth András és csapata jó sorozatban van

Bár a bajnokság nem kezdődött feltétlenül jól újjáalakuló ificsapatunk számára (igaz, az első bajnokit sikerült behúzni a KMH ellen), mostanra acélosabbá és eredményesebbé vált – még ha nem is az eredmények a legfontosabbak a korosztály számára. Hat vereség után sikerült október közepén 6-3-ra megverni a Villachot, hogy aztán jó összkép alakuljon ki a három meccset magában foglaló „development weekenden” is, valamint következzen a szakasz zárásaként a csütörtöki, Pesterzsébet elleni újabb győzelem.

Az elmúlt öt mérkőzés eredménye:

UTE–Vasas SC 3-2
Vasas SC–Okanagan HE Red 0-4
Vasas SC–Okanagan HE White 4-3
Vasas SC–Vienna Capitals 5-1
Vasas SC–Pesterzsébeti HC 3-2

Felfelé ívelő szakasz – erre mondják, Horváth András vezetőedző pedig amondó, a sikerek akkor jönnek, ha azért mindent meg is tesz a csapat.

„Már pár hete éreztem, hogy jó úton haladunk, jó dolgokat csinálunk a jégen és a jó szokásainkat használjuk a mérkőzéseken. Tudtuk, hogy lassú folyamat lesz, amíg eredményessé válunk, türelemre lesz szükség, de az utóbbi pár mérkőzés engem is igazol. Sikerült egy-két komolyabb ellenfelet is elkapni, és látszik, hogy amikor a srácok betartják az utasításainkat, akkor jönnek a jó eredmények is. Kétségtelen, hogy néha a szerencse is mellénk áll, ugyanakkor mindig elmondom a játékosoknak, hogy a sportban szerencse nem létezik. Csak akkor, ha azért megdolgozik az ember. Ezek szerint mi megdolgoztunk érte. Magunkhoz képest valóban elég jó szakaszt zártunk mind az osztrák, mind a magyar bajnokságban. Most egy hosszabb válogatott szünet következik, viszonylag sokára lesz újra mérkőzésünk. Most van egy kis idő feltölteni a raktárainkat, oda is csapunk majd jövő héten a lovak közé az edzéseken, hogy az előttünk álló szakaszban is meglegyen bennünk az erő, a kellő fizikum. Bízom benne, hogy folytatni tudjuk a jó sorozatunkat” – összegezett az U18-as csapatunk vezetőedzője.

Ez a bizonyos következő szakasz a Győr elleni november 15-i mérkőzéssel indul majd.

D.S.


Hirdetések