Dobos Sándor, 2017.10.25. | Klub

A Nemzetközi Vívószövetség végrehajtó bizottsága a sportági Hírességek Csarnokába választotta olimpiai bajnok kardvívónkat.

A Magyar Vívószövetség weboldala adta hírül, hogy a 80-as évek kimagaslóan legjobb kardvívója a sportági Hírességek Csarnokának (Hall of Fame) tagja lehet. A döntést a nemzetközi szervezet novemberi közgyűlésén hagyhatják jóvá.

„Virtuozitását, zsenialitását mindenki csodálta, klasszisát ellenfelei is elismerték és tisztelték idehaza és külföldön egyaránt” – emlékezik a szövetség oldala, mint ahogyan megemlítik azt is, egyéni olimpiai bajnoki címét az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja akadályozta meg, elvégre abban a szezonban fantasztikus formában versenyzett.

Gedővári Imre három olimpián vett részt, 1980-ban egyéniben és csapatban is bronzérmes lett, 1988-ban viszont a magyar csapat tagjaként aranyérmes lett a szöuli olimpián. Háromszor nyert világbajnokságot csapatban (1978, Hamburg; 1981, Clermont-Ferrand; 1982, Róma), kétszer vb-ezüstig, illetve bronzig jutott társaival, 1981-ben pedig egyéniben lett második, egy évre rá harmadik. Európa-bajnok (Foggia, 1981), Universiade-győztes, az egyéni magyar bajnokságot 1980-tól sorozatban ötször nyerte meg, előtte 1979-ben, majd utána 1985-ben ezüstérmes volt, hogy aztán 1986-tól ismét döntőket vívjon (az elsőt elveszítette, majd 1987-ben és 1988-ban ismét egyéni magyar bajnok lett).

Az Újpestből 1986-ban igazolt a Vasashoz, 2000-ben kapta meg a klub aranygyűrűjét.

Súlyos betegség után, 62 éves korában hunyt el 2014. május 22-én.

A Nemzetközi Vívószövetség 2013-ban hívta életre a Hírességek Csarnokát, melynek több magyar tagja is van: Bay Béla, Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf, Kovács Pál, Elek Ilona, Kamuti Jenő, Nagy Tímea, Rejtő Ildikó és Szabó Bence.


Hirdetések