Jenkei Dániel, 2017.10.19. | Kézilabda

Újra bajnoki mérkőzést játszik csapatunk, erős ellenfél ellen, idegenben.

Pénteken 18 órától Kisvárdán vendégszerepel csapatunk a női kézilabda NB I aktuális fordulójában. Nem tűnik könnyű falatnak az ellenfél, amely az eddigi három mérkőzéséből kettőt (a Fehérvár és Békéscsaba ellen) megnyert, a Budaörs ellen pedig csak egy góllal maradt alul.

Mint ismeretes, a mieink egyelőre nulla ponttal állnak, igaz a legerősebb ellenfelekkel néztünk eddig szembe. A hosszúra nyúlt bajnoki szünetre azonban némi sikerélmény is jutott: a Magyar Kupában a Pilisvörösvár elleni idegenbeli győzelemmel és továbbjutással mutatkoztunk be.

Több sérülés és betegség is sújtja csapatunkat, amely már a csütörtök délutáni edzés után elindul Kisvárdára, így a helyszínen közel egy teljes nap áll rendelkezésre majd a regenerálódásra.
- Hosszú utazás vár ránk, jó lehetőség, hogy hamarabb lemegyünk, így kiküszöbölhetjük az álmos, fáradt kezdést majd a meccsen. – mondta el honlapunknak fiatal átlövőnk, Hanusz Bolgárka. - Több alapemberünk hiányozni fog, ami nem könnyíti meg a helyzetünket, de mindent megpróbálunk megtenni a jó eredmény érdekében, szeretnénk meglepetést okozni. Összességében szerintem alakul a csapat, egyre gyorsabban tudunk játszani és egyre több olyan dolgot elsajátítunk, amire az NB I-ben szükség van.

És hogy kire, mire kell figyelni az ellenfél kapcsán, erre is „kettesünk” válaszolt:
- Triscsuk Krisztára feltétlenül, ő a legerősebb játékosuk, de összességében is egy nagyon gyors csapatról van szó, akik a lerohanásokból és a jó szélsőjátékukból élnek elsősorban. Nem lesz egyszerű, de megteszünk mindent!


Hirdetések