Dobos Sándor, 2017.10.11. | Evezés

Nemzetközivé lett a hagyományos viadal, amelyen jól szerepeltek a Vasas SC versenyzői.

A sportági utánpótlás-képzés megerősítését szolgáló törekvések egyre gyakorlatibb eredményekkel járnak. A korábban csak kisebb versenyeknek számító klubrendezvények magasabb rangra emelkedtek, ilyen a Tisza Kupa is (valamint a fővárosi Öböl Kupa, ahol nemrég három érmet nyertek versenyzőink.)

A Tisza Evezős Egylet által a szolnoki Holt-Tisza Kajak-kenu és Evezős Pályán tizenkilencedik alkalommal rendezték meg a viadalt október elején, ráadásul immáron nemzetközi szinten. A 18 résztvevő egyesület között eszéki, újvidéki, belgrádi és palicsi klubot is köszönthettünk.

Élénk, hidegfront utáni szélben, viszonylag enyhe őszi időben folyt a verseny, az első napon az 1000, a második napon az 500 méteres futamokkal. Az utánpótlás versenyzők méltó módon képviselték anyaklubjaik, a Műegyetemi Evezős Club-Vasas (14 évnél idősebb fiúk), a Regatta Club Soroksár (14 év alatti fiúk) és a Vasas SC (lányok) színeit. Érmeket a Vasas-lányok gyűjtöttek: a 11 éves Elekes Zsófi mindkét napon látványos, izgalmas küzdelemben egy-egy aranyat, a 13 éves Pintér Dorina pedig egy-egy bronzot.

A képen látható versenyzőinket a TF testnevelő tanári szakát idén megkezdő Filipovits Tamás (balról második) és Kardos György Kristóf (a lányok mellett jobbra), illetve Norman Károly László (a jobb szélen) gardírozta.

A képen a Vasas lányai, balról Pintér Dorina (két bronz), Elekes Zsófi (két arany), Németh Flóra (4. és 5. hely.)


Hirdetések