Jenkei Dániel, 2017.10.05. | Torna

Nem jutott a fináléba, így befejezte szereplését a Kardos Botonddal felálló magyar férfi tornaválogatott a montreali világbajnokságon.

Magyar idő szerint hétfőn kezdte meg világbajnoki szereplését Kanadában a Kardos Botond, Boncsér Krisztián, Kállai Zoltán, Selmeczi Bánk, Dudás Norbert, Vecsernyés Dávid összeállítású csapat a selejtezők harmadik csoportjában. A mi fiúnk, Kardos Botond hat szeren is érdekelt volt, de több gyakorlatába is hiba csúszott, így egyéni összetettben három csoport után a 27. helyen állt. Ez a helyezés már akkor arra engedett következtetni, hogy nem jön össze a döntős szereplés, és ez igaz volt a többi magyar versenyzőre is, így a férfiak számára rögtön az első napon véget ért a viadal.

Botond mesterét, Reszeli Pétert a helyszínen értük el: - Egyelőre még én is keresem az okokat, hogy miért nem sikerült Botond számára ez a világbajnokság. Annyit elmondhatok, hogy a bemelegítő-teremben még fantasztikusan teljesített, majd az első két szeren is a vártnál jobb gyakorlatot mutatott be. Ezután következett egy elrontott leérkezés, ami után minden megváltozott, és sorra jöttek a rontások. Hasonló nehéz helyzetben talán még nem voltunk a közös munka során, de úgy gondolom, higgadtan, az események leülepedése után meg fogjuk tudni oldani ezt is. Annak nagyon örülök, hogy a Szövetség és a Vasas is kitart mellettünk, ez garancia lehet arra, hogy újra felfelé íveljen Botond teljesítménye. Ezen fogunk dolgozni továbbra is!


Hirdetések