Jenkei Dániel, 2017.09.21. | Kézilabda

U21-es csapatunk magabiztosan verte a Dorog gárdáját.

NBII Felnőtt bajnokság 1. forduló

Vasas SC U21 – Dorogi ESE (15-10) 25-19
Vasas: Márity (kapus), Szatmári 2, Kuczora 7/3, Lízer 1, Szeberényi 4/2, Hansághy 6      

Csere: Sági (kapus), Szécsi 4, Fodor 1    

Kiállítás: 16 perc, ill. 6 perc
Hétméteres: 6/5, ill. 7/3                                  

Horváth Beáta, vezetőedző: - Az NBII-es bajnokság első fordulójában hazai pályán fogadtuk a Dorog csapatát. Ellenfelünk komoly játékerőt képviselt, hiszen a tavalyi bajnokságban is az előkelő 4. helyen tudtak zárni. Jól indult a mérkőzés számunkra, hiszen két gyors góllal nyitottunk. A Dorog viszont hamar magára talált és az 5. percben utol is értek minket, sőt a 8. percben rövid időre a vezetést is átvették. Védekezésünkben ekkor sajnos sok volt a hiba és a kapuban Márity Laura teljesítménye is gyengébb volt, több elkerülhető gólt is kaptunk. Támadásban viszont eredményesek voltunk, főleg Kuczora, Hansághy és Szécsi voltak gólerősek. Védekezésünk feljavulásával, és zsinórban lőtt 5 gólunknak köszönhetően négy góllal meg tudtunk lépni. A második játékrészben a játékvezetők sajátos felfogásuk miatt sokszor sújtottak minket kiállításokkal, a mérkőzés során 16 percet voltunk kiállítva, ellenfelünknél pedig mindösszesen 3 kiállítás volt. Ez megnehezítette a feladatunkat egész mérkőzésen, de Márity Laura feljavuló kapusteljesítményével sokat tudott segíteni a csapatnak.


Hirdetések