Dobos Sándor, 2017.09.15. | Magazin

Az Érd ellen játsszák első „hazai” mérkőzésüket női kéziseink, a Videoton érkezik a labdarúgókhoz, Miskolcon a hokisok.

SZOMBAT

11:15 – Vízilabda: RacioNet Honvéd–VasasPlaket
19:00 – Vízilabda: Debreceni VSE–VasasPlaket (HBZ Kupa, felkészülési torna, Debreceni Sportuszoda)

A szezont felvezető felkészülési tornát vív a VasasPlaket felnőtt csapata, elvégre lassan a formába hozás időszaka következik, egy hét múlva ugyanis Szolnokon már Magyar Kupa-selejtezőt játszik a csapat a házigazda, az UVSE és a KSI ellenében.

A hagyományos HBZ Kupán tavaly is részt vett Földi László együttese, akkor nem igazán sikerült jól a hétvége, az első napon a Szeged 18-6-ra, a második napon a Tatabánya 12-6-ra nyert a mieink ellen (talán ez volt a fájó vereség), ezt követte a Szentes elleni 10-8-as siker, de aztán a zárónapon a Debrecen 12-10 arányban ismét jobb volt.

Azóta persze sok minden történt, a VasasPlaket légiósokat ebben az évben nem foglalkoztat, két játékos, Sélley-Rausher Domonkos és Miklós Levente érkezett a csapathoz. Jó erőfelmérő lesz a torna, ahol a Honvéd, a Szentes és a Debrecen ellen kell megmutatni, hol is állunk. A bajnokságban egyébként a mostani ellenfelek közül csak a házigazdával játszik a VasasPlaket az alapszakaszban, a B csoportban. 

18:00 – Labdarúgás: Vasas SC–Videoton FC (OTP Bank Liga, 9. forduló, Szusza Ferenc Stadion)

Bár kétszer is vezetett a mérkőzés elején bátor megoldásokat választó csapatunk az Üllői úton egy hete, Szivacski Donát kiállítása után megváltozott a játék kép, a Varga Roland vezérelte Ferencváros pedig fordított, és végül 5-2-re megnyerte a rangadót.

A Videoton listavezetőként érkezik a Szusza Ferenc Stadionba, legutóbb 3-1-re verték a Haladást, előnyük 5 pont a második Honvéd és 10 a jelenleg 7. helyen álló csapatunk előtt. Berecz Zsombor szerint minimum 100, de inkább 110 százalékot kell nyújtani a kirobbanó formában lévő, még veretlen fehérváriak ellen ahhoz, hogy pontot, vagy pontokat szerezzen a csapat.  

A legutóbbi bajnokságban előbb idegenben nyertünk a Vidi ellen 2-1-re, 2016 októberében 1-1-re végeztünk hazai pályán, majd áprilisban ismét 2-1-re nyerni tudtunk vendégként – azaz egyszer sem kaptunk ki a székesfehérváriaktól az előző szezonban – örvendetes lenne a széria folytatása.

VASÁRNAP

16:00 – Jégkorong: DVTK Jegesmedvék–Vasas SC (U20-as jégkorong-bajnokság, Miskolc)

A héten harmadik mérkőzését vívja majd vasárnap juniorcsapatunk. Kedden a Fehérvári Titánok ellen Magyar Kupa-mérkőzést játszottak a fiúk, elsősorban a tapasztalatszerzés céljából. Csütörtökön viszont az Erste Bank Young Stars League, egyben a magyar bajnokság egyik legfontosabb presztízsmeccsén bizonyítottak Ladányi Balázs és Revák Zoltán játékosai.

A MAC Budapest elleni, Tüskecsarnokban aratott győzelem (4-2) egyfajta visszavágást jelentett a tavalyi juniorbajnoki döntőben elszenvedett vereségért. A fiúk kifejezetten elégedetten nyilatkoztak, Faragó Richárd a távlati célokra is utalt: „Ez a győzelem egy nagyon jó jel a bajnoki cím megszerzése szempontjából.”

Nem titkolt cél tehát, hogy idén felérjen a magyar bajnoki dobogó legtetejére U20-as csapatunk, és ebben a törekvésben fontos a vasárnapi három pont megkaparintása is. A DVTK nem indult az osztrák bajnokságban, ezzel együtt maximális koncentrációra lesz szükség ezúttal is.

18:00 – Kézilabda: Vasas SC–Érd (Női kézilabda NB I, 3. forduló, Elektromos-csarnok, Népfürdő utca 18-20.)

A bajnoki bronzérmes Érd lesz második ellenfele kézilabda-csapatunknak, a Ferencváros elleni debütálás (22-39) után tehát ismét egy nagyon nehéz feladattal kell megbirkózni. Ha azt vesszük, hogy a zöld-fehérekkel szemben talán várakozáson felül álltak helyt a lányok, akkor bizakodhatunk abban, hogy ismét bizonyítják, minden meccsen szeretnék magukból kihozni a maximumot.

Az Érd a Békéscsaba 35-24-es legyőzésével rajtolt az idei bajnokságban, a mérkőzés esélyeseként behúzná újabb győzelmét, hogy megtegye a következő lépést abban a hosszú útban, amely a sorozatos bronzérmek után fényesebb végállomásig vezet.

Fekete Bozsana, a Vasas játékosa korábban az Érd együttesében szerepelt, azt mondja, pozitív élményekkel zárták az előző meccset és nem feltétlenül baj az erős sorsolás a szezon elején.

„Összességében jól sikerült a Fradi elleni mérkőzés, bár utólag nyilván jó lett volna ugyanolyan félidőt produkálni a szünet után, mint amilyen az első volt. Sokáig jól tudtuk tartani magunkat a Ferencvároshoz, és ez ahhoz képest, hogy mi most kerültünk fel az NB I-be, ők pedig egy magasabb szintet képviselnek, jó eredmény. Szerintem jól is kijöhetünk abból, hogy a bajnokság elején letudjuk az élcsapatokat, hiszen így még nem találkozunk azokkal, akiket szeretnénk legyőzni. Így legalább tudunk gyakorolni. Remélem, az Érd ellen is szoros meccset tudunk játszani.”

19:00 – Vízilabda: Metalcom-Szentes–VasasPlaket (HBZ Kupa, felkészülési torna, Debreceni Sportuszoda)


Hirdetések