2007.11.09. | Kézilabda
Kézilabdázóink csütörtökön este, Hódmezővásárhelyen próbálták kiharcolni a továbblépést, a Magyar Kupa következő fordulójába. A lányok izgalmas meccsen vereséget szenvedtek, így a vásárhelyi út a végállomást  jelentette.

ASA-Hódmezővásárhelyi NKC - Uniqa-Vasas 32 - 28 (15 - 14)
Hódmezővásárhely , Hódtói sportcsarnok
 
Vezette: Kisfalvi, Péli Sándor 

Vasas: Guiu - Balog 6, Szeberényi 1, Kuprichenkova 5, Gál 2, Nagy 6, Sterbik Cs., Lőw 3, Koszó, Tóth Zs., Kovács 1, Roszinszki 2, Fehér 2, Szalontai

Hétméteresek: 6:4
kiállítások: 4:8

Nem kedvezett a szerencse csapatunknak a Magyar Kupa sorsolásánál, hiszen a mieinknek egy NB I-es ellenféllel, a Hódmezővásárhely csapatával kellett megmérkőzniük. Papp György vezetőedző dolgát sérülések is nehezítették, Pollakova könyöksérülés miatt nem tudta vállani a játékot, Kolos Dóra pedig már hosszabb ideje betegeskedik. 
Ennek ellenére a találkozó elején sikerült meglepnünk az ellenfelet, 6-1-re, majd 7-2-re is mi vezettünk. A félidő végére Nikolajenko vezetésével sikerült felzárkózniuk a hazaiknak, sőt egy vitatott gól után végül ők várhatták előnnyel a második játékrészt.

A második félidőben a hódmezővásárhelyiek kihasználták,  erősebb cseresorukat és frissebben játszva állandósították három-négy gólos előnyüket, emellett több vitaható játékvezetői ítélet is az ő malmukra hajtotta a vizet. A hajrában lehetőséget kaptak fiataljaink is, de csodát már ők sem tudtak tenni, végül 32-28-as vereséget szenvedtünk.

Papp György így értékelt: -A mai meccs pozítívumának azt tarom, hogy a fiatalok átérezték a találkozó fontosságát és ennek megfelelően, jó szellemben játszottak. Ezzel a felfogással - mint ahogy a mai meccs is bizonyította - partiban tudunk lenni sok csapattal, de azt el kell ismerni, hogy Hódmezővásárhely jobb együttes a mienknél. 
Az idei évben ez volt az utolsó tétmeccsünk, keddig pihenőt kaptak a lányok, utána pedig edzőmérkőzések következnek erős román és szlovák csapatok ellen. December 4-én  Tatán az U23-as válogatottal fogunk megmérkőzni. Úgy érzem, hogy tavasszal Goldberger, a Vác, a Kiskunhalas, a Békéscsaba és mi fogunk csatázni a bentmaradásért, egy jól sikerült a felkészüléssel úgy érzem jövőre is az NB I-ben fogunk játszani.


Hirdetések