- Hogyan lett vasasos?
1967-ben kerültem kapcsolatba a klubbal, a Testnevelési Főiskola hallgatója voltam, de már akkor eldőlt, hogy a Vasashoz fogok igazolni. Erre végül két évvel később került sor, amikor végeztem. Remek csapatba kerültem: Fleck Ottó volt az edző, Fleck Ági, Ignácz Ilona, Balogh Márti voltak a csapat meghatározó tagjai. A többségükkel már találkoztam korábban a válogatottban, így zökkenőmentes volt a beilleszkedés.

- Nemcsak a saját csapatába, hanem a nagy Vasasba is be kellett illeszkednie. Ez is egyszerű volt?
Főleg a futballistákkal éltünk nagyon párhuzamos életet, hiszen ott voltak mellettünk nap, mint nap a Fáy utcában. Minden meccsükön kint voltunk, és persze fordított esetben ők is drukkoltak nekünk. Szerencsére ez a szurkolókról is elmondható, fantasztikus hangulat uralkodott akkoriban a Vasas-meccseken.

- De minden bizonnyal nem a hangos biztatástól vált egyeduralkodóvá a kézilabdacsapatunk…
Természetesen - mint mindenhez - ehhez is kellett szerencse, a játékosállomány alakulását tekintve legalábbis mindenképpen. Kellettek még jó vezetők és persze olyan szakemberek, akik ki tudták hozni belőlünk a maximumot.

Bajnok és kupagyőztes csapat 1979-ből

- Jól élt akkoriban egy magyar szintén meghatározónak számító kézilabdázó?
Csúnya szóval bújtatott állásaink voltak, ami azt jelentette, hogy különböző vállalatokhoz lettünk bejelentve, azzal a feladattal, hogy a Vasasnál sportoljunk. Azt gondolom, ha az élsportolók mai bérével hasonlítjuk össze, akkor alacsony fizetéseink voltak. A nővérem a TF-ről kikerülve 1300 forintot keresett, én a Vasasban 2100-at, ami azért nem mondható hatalmas összegnek.

- Ezért cserébe viszont profi hozzáállást vártak el…
Napi kettő, sőt később három edzéssel készültünk, a második otthonunk lett a Vasas-pálya. Volt, aki az edzések közötti időt is ott töltötte, és például a Fáy utcában ebédelt, de azért ez nem volt mindig jellemző. Láttuk egymást eleget, néha jó volt kicsit szétszéledni napközben.

- Ha ma visszatekint, mik voltak a legszebb sikerei? Mi az, amire igazán büszke?
Érdekes kérdés ez, hiszen kilenc bajnoki címet nyertem zsinórban a Vasassal, BEK-győzelemmel búcsúztam, a válogatottban pedig világbajnokságon és olimpián is dobogóra állhattam. Egy szó, mint száz, sok csodás pillanatot fel tudnék idézni. Hozzáteszem – és lehet, hogy ez furcsán veszi ki magát egy vasasos interjúban – én arra is nagyon büszke voltam, hogy miután a Vasasból a Spartacusba kerültem, további kétszer bajnok lettem. Ráadásul rögtön az átigazolásom után meg tudtuk törni a korábbi egyesületem hegemóniáját.

- Elégtétel volt? Rossz szájízzel távozott?
Nem volt jó érzés, de inkább furcsának mondanám a váltás körülményeit. Történt ugyanis, hogy az 1982-es vb előtt a Spartacus nagyon akart engem, én pedig lezseren felajánlottam, hogy ha elengednek a Vasasból, akkor megyek. Nem hittem el, hogy így lesz, aztán mégis bekövetkezett, és elengedtek. Én lepődtem meg a legjobban.

- Manapság követi a kézilabdát? Figyeli a piros-kékeket azért?
Ha nagyobb esemény van a Vasasban, meghívnak minket, de elsősorban az egykori válogatott társakkal találkozunk. A kézilabda iránti érdeklődésem teljes mértékben megmaradt, a magyar csapat meccseit sose hagyom ki, és természetesen a Vasas eredményeit is folyamatosan követem. Örülök, hogy felkerültek az NB I-be, jó lenne, ha egyszer visszatérnének az általunk elért sikerek. Persze tudom, ez a mai már teljesen más világ, mi is nyertünk BEK-et, de valahogy azt jobban magunkénak éreztük, hiszen magyar játékosokkal értük el, nem csupa légióssal.

Jenkei Dániel