Jenkei Dániel, 2017.07.16. | Ökölvívás

A Vasas-Süllős Boxing Team immár második alkalommal rendezett nyári sport- és szabadidős csapatépítő programot. Fodor Milán pedig eközben nemzetközi versenyen nyert érmet.

Azok a fiatal vasasos ökölvívók, akik rendszeresen részt vesznek az edzéseken és eredményeikkel, szorgalmukkal példát mutatva készülnek, jutalomként egész napos programon vehettek részt a Velencei tó partján.

A program a Vasas SC Gedó György ökölvívótermében edzéssel indult, ezt követően pedig a Velencei tó felé vette az irányt a csapat. Az ifjú sportolók szemmel láthatóan élvezték a rendhagyó napot, amelynek nagyobb részében a strandolásé volt a főszerep, majd ebéd és egy kis pihenés után a homokos parton kisebb erőnléti edzést is vezényelt nekik a szakmai stáb.A szakosztály ezúton is köszöni a biztosított remek feltételeket a Korzó Jump vízi-akadálypálya üzemeltetőinek.

Mindeközben az élversenyzők sem tétlenkednek, a Bécsújhelyen megrendezett Nations Cup-on Fodor Milán képviselte a Vasas-színeket. 64 kg-ban a hazaiak ökölvívójával, Janicijevic Daniellel vívta az elődöntőt, és a második menetben sikerült teljesen megtörnie ellenfelét. A fináléban a norvég Torres ellen erre már nem volt képes, így ezüstéremmel zárta az osztrák viadalt.


Hirdetések