Jenkei András, 2017.06.26. | Röplabda

Az olasz másodosztály bajnokától, a Lardini Filottranótól szerződtetett négyes ütőt a Vasas Óbuda. A 21 éves Elena Cappelli egyéves szerződést írt alá klubunkkal.

A 187 centiméter magas ütőjátékos tizenegy évesen kezdett röplabdázni szülővárosa, a toszkánai Poggibonsi együttesében. ezt követően 15 esztendősen került a Club Italiába, mely a tehetséges utánpótlás-játékosok gyűjtőklubja.

“Mindig is nagyon motivált és fejlődésre éhes voltam, talán ennek volt köszönhető, hogy kiválasztottak” – tudtuk meg Cappelli-től, aki az előző idényben nemcsak az olasz elsőosztályba jutott fel együttesével, hanem a másodosztályú együttesek számára kiírt kupasorozatot is megnyerte.

“Ugyan voltak nagyon jó ajánlataim Olaszországból is, úgy gondoltam, eljött az idő, hogy kipróbáljam magam egy másik országban, másik kultúrában is, ezért döntöttem Magyarország és a Vasas mellett” – nyilatkozta Cappelli. Hozzátette, egyelőre nincs tisztában a magyar bajnokság erőviszonyaival, de mire augusztusban megérkezik, már tudni fog mindent. Budapestet azonban ismeri, járt már korábban a magyar fővárosban, s egyből “szerelembe is esett”.

“Szeretnék tanulni, sportolóként és emberként is minél többet fejlődni, remélem, a játékommal jobbá és sikeresebbé fogom tudni tenni a Vasast” – beszélt terveiről az ütő. Megemlítette, hogy igyekezni fog mielőbb megtanulni legalább az alapkifejezéseket magyarul, mert véleménye szerint csak akkor tud igazán jól kommunkálni a csapattársakkal, ha valamilyen szinten megérti az anyanyelvüket. “Az angolomat is szeretném fejleszteni a következő szezonban” – tette hozzá.

Lengagyobb sikerének és eredményének a tavaszi bajnoki cím mellett azt tartja, hogy a 2013-as utrechti Európai Ifjúsági Olimpián ott lehetett az olasz válogatottban, igaz, liberóként – kiemelkedő tehát mind a nyitásfogadása, mind a mezőnymunkája.

Azért játszottam a Club Italiában ezen a poszton jó ideig, mert az edzők úgy gondolták, a jó védekezésem és a fogadásom itt érvényesül a legjobban. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem ezen a poszton is, ami segített abban, hogy jobb legyek eredeti pozíciómban. Igaz, a blokkom kicsit rosszabb lett, de ezen nagyon sokat dolgoztam azóta is, és fogok a következő szezonban is” – elemezte kicsit önmagát Capelli.

Arra a kérdésre, hogy mitől ilyen jó és népszerű Olaszországban a röplabda, azt felelte, ez elsősorban annak köszönhető, hogy mind az edzők, mind a játékosok óriási energiát fektetnek bele abba, hogy minél jobbak, minél képzettebbek legyenek a maguk területén. “Ennek a sportágnak szentelik az egész életüket, igyekeznek a legtehetségesebbeket felfedezni és aztán képezni. Ez lehet a titok nyitja” – mondta.

A mostani, korzikai nyaralása után még Valenciában tölt majd egy hetet a szezon előtt Elena, aki hozzátette, már várja az új kalandot, az új kihívást, és bizakodva tekint előre. Példaképének a közel 300-szoros olasz válogatott, tavaly visszavonult Antonella Del Corét nevezte meg, aki reméli, elhivatottsága, lazasága és vidámsága elég lesz ahhoz, hogy mind csapattársai, mind edzői, mind pedig a Vasas szurkolói megkedveljék.

Kovács Gábor       


Hirdetések