Jenkei Dániel, 2017.06.16. | Úszás

Bemutatjuk a Kovács Ági Úszóakadémia és a Vasas úszó szakosztálya közötti partnerséget.

Sydney mellúszó olimpiai bajnoka, Kovács Ágnes azzal a céllal alapított úszóakadémiát, hogy a legkisebb gyermekeket játékos módon, a sport szeretetére nevelve tanítsa meg úszni. A budapesti Aquaworldben működő úszósuli fontos szerepelője a Magyar Úszó Szövetség által megálmodott „Minden gyermek tanuljon meg úszni” programnak is. A Kovács Ági Úszóakadémia tehát színtisztán a tömegsportra helyezi a hangsúlyt, de azok az ifjú tehetségesek is lehetőséget kapnak a továbblépésre, akik a versenyúszás felé kacsintgatnak.

A Vasas úszó szakosztálya ugyanis immár harmadik éve működik együtt az akadémiával, amelynek keretében évente kétszer háziversenyeket rendeznek, a legügyesebb gyerekek pedig lehetőséget kapnak arra, hogy a Vasas versenyúszó csoportjaiban fejlődjenek tovább.

Az együttműködés részleteiről a program koordinátora, Zombori Boróka mesélt honlapunknak:
„A legfontosabbnak azt tartom a Kovács Ági Úszóakadémia munkájában, hogy nem azzal a céllal foglalkozunk a gyerekekkel, hogy minél tovább magunknál tartsuk őket, hanem hogy minél többet fejlődjenek. Erre elsősorban az jelenti a garanciát, hogy kis létszámú csoportjaink vannak, maximum 6-8 gyereket oktatunk egyszerre. A Vasassal való együttműködés azt szolgálja, hogy akik még komolyabban szeretnék venni a sportágat, legyen hová továbblépniük tőlünk. Ez általában már 6-7 éves korban látszik, elsősorban a vízfekvésen és az ösztönös technikai dolgokon. Természetesen mi csak terelgetjük a versenyúszás irányába a tehetségeket, a többi már a gyerekeken és persze a szüleiken múlik. Nagy motivációt jelent az évi két háziversenyünk, amelyre eljönnek a vasasos edzők is, akik szintén véleményt alkotnak a nálunk úszókról, a legügyesebbek pedig vasasos ajándékokkal gazdagodnak ilyenkor. Lényeges, hogy akik átkerülnek a Vasasba, nem egyből csöppenek bele a versenyúszás néha kissé néha monoton, szürkébb világába, hanem figyelünk az átmenetre. A többség az elején mindkét helyen végzi az edzéseket párhuzamosan, tehát nem szakítunk ki senkit a megszokott környezetéből. A téma kapcsán az Aquaworld-öt is kiemelném, hiszen ők biztosítják mindehhez a helyszínt, nélkülük nem lenne ennyire gördülékeny az együttműködés.”


Csoportkép a legutóbbi háziversenyről

 

 


Hirdetések